Beporzók Napja március 10-én a Munkácsy Mihály Múzeumban

A Munkácsy Mihály Múzeum természettudományi szakága az elsők között csatlakozott ahhoz az országos felhíváshoz, melyet a környezetünkért és az emberiség jövőjéért aggódó civilek, muzeológusok és szakemberek hirdettek, hogy a figyelmet a beporzó rovarokra irányítsák. 2018-tól civil kezdeményezésre március 10.-ét a Beporzók Napjának nyilvánították Magyarországon és ebben az évben múzeumunk is igyekezett ráirányítani a figyelmet arra,…

A megye első Toldi-filmje a múzeumban

Békéscsabán először a múzeumunkban nyílt lehetőség az ifjúság számára megtekinteni 2020. február 11-13. között a múlt évben amatőr és ismert színészlegendák közreműködésével Gyulán és Nagyszalontán forgatott Toldi-filmet. A három nap alatt mintegy kétszáz tizenéves diák, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium és a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégium tanulói tekinthették meg az Arany János…

Kézműves foglalkozások Balázs Irén tárlatához

A Munkácsy Mihály Múzeum kézműves foglalkozásokat hirdet Balázs Irén textilművész kiállításához kapcsolódóan 2020. április 26-ig: 4-7 éves korig: színes papírszövés 7-14 éves korig: textilkarkötő készítése bújtatással/ zsákvászon könyvjelző készítés 14-99 éves korig: stencil nyomásos textilkép készítés/zsákvászon képek, könyvjelzők készítése, dekorálása gyönggyel, szalagokkal A múzeumpedagógiai programok célja, a tárlat minél szélesebb körű megismertetése a látogatókkal. A…

Közösség és régészet Békés megyében

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó rendezvénysorozatunk keretében tartott előadást 2020. január 23-án 10.00 órától múzeumunk régésze, Nagy-Laczkó Balázs „Közösség és régészet Békés megyében” címmel. Balázs előadását a kultúra, a magyar kultúra fogalmának értelmezéseinek rövid bemutatásával kezdte Kölcsey személyén, szülőhelyén és a Himnuszon keresztül, majd rátért a kultúra régészeti és néprajzi meghatározásaira az eredeti antik és…

A múzeumpedagógus, mint kiállító művész

Az intézmények közötti együttműködéseknek és kapcsolatoknak köszönhetően a legkisebbektől a felnőtt csoportokig jelentős érdeklődés kíséri a múzeumi munkatársak tevékenységét. Így történt, hogy a korábbi közös munka és a múzeumi találkozások eredményeként a békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvoda meghívására Nagy Anikó múzeumpedagógus kollégánk szerepelt az óvoda galériájában. A nagycsoportos korú gyerekek műsora után Ván Hajnalka, a Munkácsy…

Múzeum az oktatásért

2019. november 28-án a Munkácsy Mihály Múzeum és a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK, Szentendre) közös szervezésében rendhagyó múzeumpedagógiai rendezvényre került sor. A szakmai program célja az volt, hogy a helyi közoktatási intézmények pedagógusai a múzeum kiállításait felhasználva, saját elképzeléseik szerint tartsanak órákat, illetve valósítsanak meg művészeti igényű előadásokat. 10.00 órától Talpig giccsben címmel,…

Csináld magad! – Rendhagyó Mikulás-napi foglalkozás

Ezúttal Milan Lukáč pozsonyi képzőművész kiállítása inspirálja a kézműves foglalkozást. Ennek szellemében a DIY  (Do it yourself) módszerével készülnek majd hétköznapi tárgyakból a Mikulás-napi dekorációk. Időpont: 2019. december 6. 10.00-12.00 Helyszín: Munkácsy Mihály Múzeum, Lenkefi Terem A foglalkozás díja: 300 Ft/fő A foglalkozásra előzetes bejelentkezés szükséges a pinter.aniko@bmmi.hu e-mail címen!

Múzeumpedagógiai kínálatunk

Múzeumpedagógiai programok Állandó kiállítások: Jankay álarcai Jankay Tibor festőművész etnográfiai gyűjteményéhez kapcsolódóan interaktív foglalkozásra invitáljuk a 10–16 év közötti korosztályú diákokat. Izgalmas „világ körüli” utazásra indulunk a gyűjtemény egzotikus műtárgyainak- szobrok, maszkok- segítségével. A foglalkozás első felében motívumokat gyűjtünk a kiállítás segítségével,  melyeket papírmasé maszkok elkészítésénél használunk fel. A foglalkozás időtartama: 100 perc Nyomdászok nyomdokain…

Törzsi gyűjteményre fókuszált a Múzeumok Őszi Fesztiváljára megálmodott program

A Múzeumok Őszi Fesztiválja időszaka alatt, 2019. október 25-én a Munkácsy Mihály Múzeum Jankay Termében került sor a Magellán nyomában, Picasso után – Barangolás Jankay Tibor etnográfiai gyűjteményében című programra. Jankay Tibor százötven darabos etnográfia gyűjteménye szinte egyedülálló az országban: afrikai, indiai, latin-amerikai és óceániai szobrainak kollekcióját, azon belül kifejezetten az afrikai törzsi emlékeket a…