Amikor a csabaiak megújították a polgárság fogalmát…
A POLGÁRI ÉLET ÜNNEPNAPJAINAK ÉS HÉTKÖZNAPJAINAK TÁRGYI VILÁGA
Hölgyek öröme (Emile Zola nyomán): A nők végre letehették a fűzőiket, de a szép kiegészítőket, a „bájos semmiségeket” továbbra is ugyanúgy kedvelték. Tüll legyező gyöngyház küllőkkel, apró textil kézitáska és kölnisüveg, az ünnepek fényének további emelésére…
Férfias hangvétel: Másfél évszázad után a cilindert letaszították a trónjáról. Már csak alkalmi viseletként hordták, nappalra azonban a keskeny karimájú gyapjúnemez keménykalapot választották. A klasszikus kiegészítők viszont még mindig tartják pozícióikat, az elengedhetetlen kesztyű és a nyakkendő mellé elegáns sétapálca dukál. A szivarvágót csak férfikézben tudták elképzelni…
A kommunikáció uniszex kellékei: Díszes kivitelű tintatartók a töltőtoll feltalálása előtti időkből, hogy a hölgyek és az urak a levélírásnak is megadhassák a módját…
Különösen tetszetős a gyári úton, sokszorosított eljárással készült, a szecesszió jellegzetes forma- és motívumvilágát magán viselő ezüstözött gyufa- és tintatartó a háromlevelű lóhere stilizált ábrázolásával.
EGY HÍRES POLITIKUS HÍRESEN SZÉP SZEKRÉNYKÉJE
Békéscsaba egykor külügyminisztert is adott a hazának. A fegyverszüneti szerződést Moszkvában aláíró, a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezményt és a második világháborút lezáró párizsi békét kézjegyével ellátó Gyöngyösi János használta ezt a finom kivitelű szecessziós szekrénykét, amelyet női fejet formázó réz rátéttel díszített ügyes kezű mestere.
Gyöngyösi János külügyminiszter szecessziós szekrénykéje
AZ AMMÓNIA ÉS A FRISS TEJSZÍN ESETE
Ha a lapján lévő rekeszbe egy jégtömböt helyeznénk, ma is szolgálatunkra lenne ez a kiváló minőségű osztrák jégszekrény. Probléma csak akkor adódott, amikor a műjég gyártásához szükséges ammóniát nem lehetett beszerezni. Akkor bizony a kocsmában a sört melegen szolgálták fel, otthon pedig a tejszín könnyen megsavanyodott. De Békéscsabán általában gond nélkül lehetett jéghez jutni, ugyanis a város jéggyárral is büszkélkedhetett.
Így használja a jégszekrényt! I–III.
DIVATOS TÁNCZENÉT MINDENKINEK!
A gramofon elődje az Edison-féle fonográf volt, utódja pedig a mindannyiunk által ismert lemezjátszó. E szép megjelenésű tölcséres gramofon a lakásokba vitte a népszerű zeneműveket, lehetőséget teremtve arra, hogy bármelyik táncot a megfelelő muzsikára járják elődeink. A kiállításban a gramofonra helyezett 78-as fordulatú rumbát a His Master’s Voice, azaz A gazdi hangja nevet viselő lemezkiadó adta ki. Ismerik a lemezen szereplő logót? A kép Francis Barraud angol festő műve, aki testvérének gramofont hallgató kutyáját, Nippert örökítette meg, majd eladta a képet a lemezkiadónak. Így lett egy terrier a világ egyik legismertebb logójának főszereplője.
Divatos tánczenét mindenkinek!
Zene: Carioca – Rumbára fel! https://www.youtube.com/watch?v=N_dW79li6Mg
A MÚZEUM TALÁN LEGRITKÁBBAN KIÁLLÍTOTT MŰTÁRGYAI OSKÓ LAJOS MINIATÚRÁI
Munkácsy Mihály 45. születésnapján, 1889. március 3-án a Párizsi Magyar Egylet által szervezett ünnepségen mutatták be a Mester egy fiatal tanítványa, Oskó Lajos (Orosháza, 1865. január 28. – Párizs, 1922. december 28.) Munkácsyt ábrázoló arcképét. Az eseményről a Békés megyei lapok is beszámoltak. De hogyan került az orosházi fiú kapcsolatba Munkácsy Mihállyal? Valószínűsíthetően a korábbiakban megismert író, a Munkácsyék szalonjában gyakran vendégeskedő Justh Zsigmond protezsálta be. „…1888 novemberében érkezett meg Párizsba, ahol azonnal felkereste Munkácsyt, aki ideiglenesen egy fényképésznél helyezte el. Rövid idő után Munkácsy látta, hogy az egyébként igen szerény Oskó valóban kivételes festői tudással rendelkezik, megjutalmazta barátságával…” írja az Orosházi Újság.
Oskó Lajos – 1888-ban Párizsba költözve – kiválóan elsajátította az elefántcsont lapra történő és a zománc miniatúrafestés technikáját egyaránt. A Munkácsy Mihály Múzeum legritkábban kiállított műtárgyai közé tartozik a századfordulón készült, ismeretlen házaspárt ábrázoló két miniatúra, amelyeket alkotója – keretezés helyett – aprócska állványokra állított. A műfaj népszerűségéről árulkodik, hogy még a fényképezés feltalálása és elterjedésének hömpölygő áradata sem tudta elsodorni a miniatúrákat; még 1900-ban is kaptak a festők effajta megrendeléseket. Mert lássuk be, ki tud ennyi bájnak ellenállni…
Oskó Lajos: Miniatúra pár (1900 körül; olaj, fa; Munkácsy Mihály Múzeum)