A csabai simléderes ház
A HÁZ BERENDEZÉSE ÉS A TISZTASZOBA
A csabai tisztaszoba sarkos elrendezésű volt. Ez azt jelenti, hogy mikor a szobába belépünk, az utca felőli bal oldalán, az udvar felőli sarokban mindig faragott festett sarokpad állt, tekintélyes asztallal, faragott, festett székekkel. Az ablakok között faragott keretű tükör, körülötte díszes tányérok. A szoba másik oldalán állt a mennyezetes ágy, a fal mellett, a kemence előtt kapott helyet a festett ruhásláda és a – kizárólag a gazdák által használt – „gondolkodószék”, fölötte a tálasfogas. Az ajtó felől balra szintén festett láda, fölötte festett, faragott fogas a ruhaneműk elhelyezésére. A 18. század elején érkező szlovák telepesek bútort is hoztak magukkal, de valószínű, hogy az itt használt, gazdagon ornamentikázott bútor itt, Csabán alakulhatott ki. A paraszti házaknál lévő bútorokat kezdetben saját maguk állították elő. Az egyháznál, a nemességnél már mesteremberek munkabérért készítették a bútort. Bizonyíték erre egy, a 18. század első feléből származó feljegyzés, mely az asztalosok (akik a feljegyzés szerint németek vagy osztrákok lehettek) limitációját (árszabását) tartalmazza: „kör-karszék, ha mesterember adja a fát, 17 kr., ha cifra és festett, 30 kr., ha a deszka és festék a csináltatójé 7 kr.” Tehát ekkor már faragják és festik is a bútorokat. Így valószínűsíthető, hogy a csabaiak a bútorkészítés tudományát a német vagy osztrák, templomberendezést készítő mesterektől tanulták. A bútorok formavilága, a padok faragása, a székek készítése, a tálasok díszítése az e mesterektől tanultak alapján történt, igazodva az itteni igényekhez. A sarokpadok díszítése, faragása őrizte meg a legarchaikusabb elemeket, melyek az eredeti templomberendezést készítő mesteremberek munkáira utalnak. Gondoljunk csak a sarokpadok karfáira (oldalfáira), melyek a templomi padok oldalfáját, karfáját idézik. Továbbá a sarokpad mérete is a templomi padokhoz hasonló. A csabaiak alapjában véve alacsonyak voltak, ellenben a sarokpadok ülőrésze majdnem a combjukig ért. Olyan magas volt az ülőrész, mint a templomi padokon, csak ezeknél nem volt lábtartó. A míves faragott, festett bútorkészítés a virágkorát Csabán a 19. század elejétől a végéig élte. Munkácsy Mihály is részese volt a csabai paraszti bútorgyártásnak, amikor 1854 és 1856 között Lang György asztalosmesternél dolgozott inasként.
Simléderes, pletykaelejű ház
FAZEKAS REMEKEK ÉS KÉSZÍTŐIK
A népi fazekasság a magyar díszítőművészet egyik legtermékenyebb válfaja, hiszen a kerámiák formában, díszítésben és színben igen változatosak. A kerámiákat készítő fazekasok olyan mesteremberek voltak, akik nagy területet lefedve, vásárról vásárra járva árusították portékájukat. A vásárlókkal való közvetlen kapcsolat pedig lehetővé tette, hogy termékeik készítésekor szem előtt tudják tartani azok igényeit. A magyar parasztság legtöbb főző- és tárolóedénye agyagból készült. Az agyag megmunkálásnak három fázisa van. Az első fázisban a mester rendszerint maga bányászta ki a felhasználni kívánt agyagot, amit később alaposan megtisztított, kitaposott, finomított, szeletelt. Így tehát több napi fáradtságos munka árán – csomókba rendezve – előkészítette az agyagot. A feldolgozás második fázisa a mester legfontosabb szerszámán, a korongon történő formázás volt. A korong két kerékből áll, amelynek nagyobb, alsó kerekét mezítláb hajtja, ezáltal megforgatva a felső kisebbet, rajta a megformálni kívánt edény nagyságának megfelelő agyaggal, miközben azt a mester az előre eltervezett méretre és formára alakítja. Az elkészült edényeket meleg helyen kiszárítja, majd a harmadik fázisban kiégeti. Az égetésnek is több lépése van. Első az úgynevezett zsengélés, amely a díszítmények színét adja meg, a második az ólommázzal való leöntés és az azzal történő végleges kiégetés. A végső égetés után a kész termékeket az égetőkemencében, azzal együtt hagyják kihűlni.
Az agyaggal dolgozó mesterek a legtöbbször még egy településen belül sem végeztek egyforma munkát. A mesterek elnevezései is igen különbözőek voltak: A fazekas, gölöncsér megnevezés a legegyszerűbb használati eszközöket (fazék, lábas, kacsa-halsütő, csirkeitatók, cserepek) készítőket illette meg. A korsósok, tálasosok előkelőbbek voltak, ők díszesebb, bonyolultabb edényeket korongoztak, például tálakat, korsókat, gyertyatartókat, kulacsokat, pálinkás butykosokat. Míg a tálas, korsós el tudta végezni a fazekas munkáját, addig ez fordítva nem volt igaz.
A CSABAI BÚTOR
Békés megye elnéptelenedése után az egykor itt élők bútoraiból semmi sem maradt. A bútorkészítés újból csupán a 18. század elején jelent meg, amikorra a békési táj újra benépesült. A betelepülő szlovákok magukkal hozták ingóságaikat, és a hátrahagyott értékeik pótlását is hamarosan megkezdték. Eleinte – a magyarokhoz hasonlóan – a szlovák lakosok is házilag, maguknak állították elő a lakóépületeik berendezéséhez szükséges bútordarabokat. Később fafaragók, asztalosok, mesterek készítették a lakóházak berendezését. A csabai bútorok alapformái megfelelnek az Alföldön általánosaknak. Faragásuk és a virággal való díszítésük az alföldi gyakorlathoz igazodik, természetesen a helyi ízlésnek megfelelően. A békéscsabai bútor alapszíne középkék és zöld, ritkábban barna, melyen a fehér, sárga, kék, zöld virágozás mellett piros is van, bár az kevésbé jellemző. Az 1880-as évektől az alap világoskék, halványzöld és fehér, azonban a századforduló körül megszűnik a készítése.
Vésett, geometrikus díszítésű ácsolt láda 1844-ből
JELES NAPOK, NAPTÁRI ÜNNEPEK
A naptári év periodikusan visszatérő ünnepeinek rendje a nép ősi tapasztalatának és az egyházi év liturgiájának ötvözetéből alakult ki. A kalendáris szokások a négy évszaknak megfelelő ciklusokba csoportosíthatók.
A naptári ünnepek egy része mindig ugyanarra a napra esik, míg a másik felének időpontja változó, azaz a mozgó ünnepek közé tartozik. A naptári év ünnepnapjaihoz ünnepi szokások kapcsolódnak, melyek általában a napfordulók köré csoportosulnak. Az ünnepekhez kapcsolódó szokások dramatikus elemekkel, hiedelmekkel, népköltészeti alkotásokkal gazdagon átszőttek, számuk és azok változatai tájanként, néprajzi csoportonként igen eltérőek.
Az újév, azaz január elseje
Az év fordulója, az óév búcsúztatása. Az újév köszöntése fontos helyet foglal el a téli ünnepkörben, bár sok elemével a karácsonyhoz kapcsolódik, hiszen az adventtől vízkeresztig tartó időszak szerves része. A szilveszteri szokások, hiedelmek mind az újévre vonatkoznak. Az évkezdet mindig valamilyen szimbolikus szerencsevarázsló és gonoszűző cselekvéssel jár. Ilyen például a rétes készítése, húzása, hogy nyúljék az esztendő, és hosszú legyen az év. A népi hitvilág szerint, ami ezen a napon történik, az az egész éven át ismétlődni fog. A siker érdekében tiltott és szabott cselekvéseknek és jóslásoknak alapja a kezdetvarázslás. A néphit szerint az év első napjának történései előrevetítik az egész esztendő eseményeit. Ezért volt újév napja kiadást tiltó és dologtiltó nap. A kezdetvarázslásokkal kapcsolatosak az első látogatóhoz kapcsolódó újévi hiedelmek is. A férfilátogató szerencsét, a nő szerencsétlenséget hoz a ház lakóira, ezért várták első látogatóként a férfi vendégeket.
Békéscsabán újév napján sok kukoricát ettek, hogy sok pénzük legyen, és kalácsot sütöttek, hogy mindig legyen bőségesen kalácsuk. A néphit szerint a szerencsét a kéményseprő hozza, ezért a kéményseprők arra törekedtek, hogy a rájuk kiosztott kerület házaiba elsőnek érkezzenek. Így hát már éjféltől megkezdték útjukat. Újév napján szegődtek el egész évre a béresek, kisbéresek és a kondások is, bár a munkaév csupán vízkereszttől kezdődött meg.
Vízkereszttől hamvazószerdáig – a farsang időszaka
A farsang a tavaszvárás örömünnepe, téltemető, tavaszköszöntő ünnep, amelyet hagyományosan vidám lakomák, bálok, mulatságok jellemeznek. A farsang sajátossága, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően néphagyományokra épül. A farsang hossza és naptári zárónapja minden évben más és más, ezért a mozgó ünnepek csoportjába tartozik. Két egyházi ünnep közé ékelődik, vízkereszt és a húsvéti nagyböjt közé. Míg kezdőnapja mindig január hatodikán van, addig zárónapját az határozza meg, hogy hamvazószerda az évben milyen napra esik.
A farsang ünnepe a csabai szlovákoknál a nagyböjt előtti három napra, az úgynevezett farsang farkára összpontosul. Ekkor öltötték magukra férfiak és nők egyaránt a maszkokat, álarcokat, s fel-alá járkáltak az utcákon, szervezett menetekben. Majd bálokba, fonókba megérkezve vidám, táncos mulatságokat tartottak. Ez afféle vidám télbúcsúztató volt. A hosszú böjtre való felkészülésnek megfelelően ebben az időszakban az evés-ivás szinte kötelező volt. Békéscsabán a farsangi ételek között a fánkot, a pattogatott kukoricát tartották számon, esetleg kelt tésztát sütöttek. A farsang a lakodalmak időszaka is volt, ahol általános szokás volt az alakoskodás, az álöltözetben megjelenő figurák játéka, melyek ekkor még nagyobb hangsúlyt kaptak, mint az őszi lakodalmak idején.
A tavaszi napfordulót követő első holdtölte utáni vasárnap – a húsvét
A húsvét a tavaszi ünnepkör és egyben a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, mely Krisztus feltámadását ünnepli. Az egyházi év mozgóünnepeinek középpontja, napjai a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra és hétfőre esnek. Húsvétkor véget ér a 40 napos böjt, azaz a hústól való tartózkodás ideje. (Innen ered az elnevezése is.)
A húsvétot megelőző hét a nagyhét, mely nem csupán a takarítás, a testi-lelki előkészület, hanem a tavaszi vetés ideje is volt. Békéscsabán, amikor megkötik a harangokat, azaz a nagyhéten kellett a görögdinnye magjait elvetni, hogy „jól kössenek a dinnyék”. A nagyhét ugyanakkor az ősi néphiedelem és keresztény hit összefonódásának eredményeként a külső-belső megtisztulás ideje is volt. Az asszonyok hétfőtől nagypéntekig mázoltak, festettek, takarítottak. A nagyhét kiemelt napja volt a nagypéntek, amikor általánosan elterjedt szokás volt a hajnali egészségvarázsló célzatú mosdás, amelyben a család apraja-nagyja részt vett. Ezen a napon a csabai lányok a Körös-csatornánál a fűzfák alatt mosdottak, hogy göndör és hosszú legyen a hajuk. Általános volt a nagypénteki böjtölés is, ami azt jelentette, hogy nem volt szabad húst és zsíros ételt enni ezen a napon. A húsvéti ünnepkor fő eseménye a húsvéthétfői locsolás volt. A locsolók igyekeztek még a reggeli istentisztelet előtt megöntözni a lányokat, melyért jutalmuk hímes tojás és étellel-itallal való megvendégelés volt.
Pünkösd – a szentlélek eljövetelének ünnepe
A pünkösd egy olyan keresztény mozgóünnep, amely a Szentlélek kiáradását ünnepli, és a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Az ünnepet ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) nevezik, és feltehetően ebből eredeztethető a magyar nyelvben a pünkösd elnevezés. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, és új tartalommal töltötte meg a napot.
A magyar népi kultúrában több népszokás is kapcsolódik a pünkösdhöz, közülük a legismertebb a pünkösdi királyválasztás. Ez egy középkor óta ismert szokás, amely tulajdonképpen egy ügyességi próba, mely során különböző versenyeken (bothúzás, lovas verseny, rönkhúzás, karikába dobás stb.) kiválasztották a legügyesebb legényt, aki ezután mint pünkösdi király vezethette a legényeket, továbbá minden lakodalomba, mulatságra hivatalos volt, és még a kocsmákban is ingyen ihatott. Ez a tisztség egy hétig vagy akár egy évig is kitartott. Innen ered a rövid ideig tartó eseményt meghatározó pünkösdi királyság kifejezésünk.
A néphit szerint, ha pünkösdkor jó az idő, akkor jó bortermés várható. A békéscsabai népi időjósló mondóka szerint pünkösdig kellett hordani a ködmönt: „Do Svatyho ducha, Nespúštaj sa kožucha. — Pünkösdig ne hagyd el a ködmönt.” A szájhagyomány megőrizte, hogy az ide betelepült szlovákok eredeti lakóhelyén május közepén még hűvös idő volt, s Békéscsabán is megtartották az öregek azt a régi viseleti szokásrendet, hogy pünkösdig hordták a ködmönt. Pünkösd első napján nem hajtották ki a legelőre a szarvasmarhákat és disznókat, e napot használták ki a gulyások és kanászok járandóságuk beszedésére. A pünkösddel kezdődő héten kezdték el begyűjteni a különböző vad- és gyógynövényeket, hiszen a hiedelem szerint csak akkor hatottak, ha ezen a héten szedték ezeket.
Jézus születésének ünnepe, a karácsony
Karácsony az egyik leggazdagabb ünnepkör, mely Krisztus születését ünnepli. A megváltó december 25-ei megünnepléséről szóló első adatokkal már a 4. században találkozhatunk. A liturgiában a karácsonynak a húsvéthoz hasonlóan kialakult egy előkészületi ideje, amit adventnek nevezünk. Az adventi időszakot, azaz a karácsonyi ünnepkört az András napjához legközelebb eső vasárnaptól számítjuk. Ebbe a téli ünnepkörbe számos jeles nap és ünnep esik, pl. Borbála, Mikulás, Luca napja, szenteste, szilveszter, újév és vízkereszt. A karácsony legnépszerűbb dramatikus játéka az egész magyar nyelvterületen ismert betlehemezés szokása volt. Békéscsabán a 20. század első feléig nagy hagyománya volt a karácsonyi éneklésnek, köszöntőmondásnak.
A békéscsabai (és a megyei) szlovákoknál a karácsony már 24-én este megkezdődik. Aznap korán keltek, elvégezték a házkörüli munkákat, sütöttek-főztek két napra előre, hogy később még csak a tűzhely alá se kelljen begyújtani. December 24-én hagyományos böjtöt tartottak, csak brindzát, almát, mákkal hintett főtt kukoricát ettek. Az egész napos böjt után megtartott karácsonyesti vacsora a család szertartásos közös étkezése volt, melyet hagyományos étrend, néphiedelem és vallásos rítusok szabtak meg. A vacsora előtt közösen imádkoztak és énekeltek. Békéscsabán az étkezés sorrendje a következőképpen alakult: elsőnek fokhagymagerezdet ettek, hogy erősek és egészségesek legyenek, majd pálinka, a híres kolbászos káposztás leves, valamint a disznósült következett. Zárásként mákos tésztát, az étkezés végén pedig diót, almát ettek. A megtört dióból, almából ki milyet vett magának, olyan lett az egészsége a következő évben. A vacsora közben bort ittak, hogy sok vért szedjenek magukba. A vacsora morzsáinak is nagy jelentőséget tulajdonítottak, a morzsáknak az asztalra kellett hullania, a terítőt csak az ünnepek után rázták ki. A morzsákat összegyűjtötték, kiszárították, megőrizték, és később rontás, valamint betegségek ellen használták.