A vizek és puszták világa
A MADÁRTOJÁSOK TITKAI
A madártojások titkai, vagyis madarat tojásáról…
Felmerülhet a kérdés a kedves látogatóban, hogy miért olyan sokszínűek a madártojások. A madártojások különböző formája, mérete és mintája minden fajnál más és más. A biológusok már régóta kutatják ezeknek a különbségeknek az okait.
A genetikai és az éghajlati különbségek, valamint a környezeti alkalmazkodás egyaránt befolyásolja a tojás formájának és színének alakulását. Nagyon fontos tényező, hogy az adott madárfaj milyen környezetbe rakja a fészkét, hiszen minden környezetben más-más kihívásnak kell megfelelni a túlélés érdekében. A bokorban, vagy a talajon más-más rejtőszín szükséges, egy oszlop tetején viszont inkább az erős napsugárzás jelent veszélyt.
A tojásban fejlődő kismadár élete attól függ, hogy a tojás képes-e szigorú hőhatárokon belül maradni. A tojáshéj színe is ezt segíti: a sötétebb pigmentek kevésbé tükrözik a napfényt, azaz több hőt vonzanak, míg a fehér színű tojások éppen, hogy visszaverik a napfényt.
A kék tojások színére azonban nehéz magyarázatot találni. Bizonyos madárfajoknál a tojók akár saját egészségük rovására is élénk kék színű tojásokat tojnak, mert a hímek ezek iránt jobban érdeklődnek, jobban vigyáznak rájuk. A kék pigmentáció védi a tojást a napsugárzás káros hatásaitól, miközben annak melegét intenzív színe miatt jobban begyűjti, sőt vírusölő anyagokból is többet tartalmaz.
A tojás egy nagyméretű, sok tartalék tápanyagot tartalmazó petesejt, amit számos védőréteg burkol körül. Régen a tojást mony-nak nevezték: tikmony = tyúktojás, ludmony = lúdtojás.
A legtöbb hüllő, minden madár, és néhány emlős is tojással szaporodik.
Madártojások
BÉKÉS MEGYE EGYEDI ROVARFAUNÁJA
Tudni érdemes, hogy a Földön előforduló állatfajok közül a rovarok az állatvilág legnépesebb osztályát alkotják. Az ismert állatfajoknak több mint a fele, több mint egymillió faj tartozik ide, és ez a szám naponta folyamatosan nő, ahogy új fajokat fedeznek fel és írnak le a kutatók.
A rovarok világát nem a megszokott mérettartományban fogjuk megtalálni. Amennyiben figyelmesen nézünk körbe vagy akár nagyítót veszünk a kezünkbe, és lehajolunk a fűszálak közé, egy olyan rejtélyes világba nyerhetünk bepillantást, mely körülöttünk van, de mégis láthatatlan. Ez a világ sokak számára félelmet keltő, mert nem ismerjük. Azonban ne felejtsük el, hogy amit jobban megismerünk, attól már nem is fogunk annyira félni.
A rovarok egy része fontos részt vállal a haszonnövények beporzásában, amely tevékenység az emberiség számára létfontosságú. A jelenkorban zajló kihalási esemény számos rovarfajt veszélyeztet. Fontos hangsúlyozni, hogy a rovarok kipusztulása az emberiség fennmaradását is megkérdőjelezi. A tudás magabiztosságával felvértezve óvhatjuk és védhetjük a velünk élő parányi lényeket.
Megyénk rovarvilága igen egyedi és értékes kombinációját alkotja az általánosan elterjedt, továbbá a bennszülött és a környező térségekből érkezett fajoknak. A különböző élőhelyek állatvilágát jelentős mennyiségű a Kárpátokból, a Bánátból vagy a Balkán irányából érkezett gerinctelen állatfaj színesíti. Egyik irányból megjelennek a déli faunaelemek, míg másik irányból sok erdei és hegyi fajt lehet megtalálni az erdős részeken, melyek a hegyekből érkező folyók mentén – zöld folyosókon – kerülhettek az Alföld keleti részére. Sokszor az egymás mellett elhelyezkedő élőhelyeken egészen különböző rovarvilágot lehet találni. Vidékünkön nagyszámú ritka és fokozottan védett faj található, amelyek a szitakötők, a szöcskék, a lepkék és a bogarak közül kerülnek ki. Egyik legnépszerűbb a kérészek rendjébe tartozó tiszavirág, amely rajzáskor különleges látványt nyújt.
Igyekezzünk megismerni őket, hogy jobban vigyázhassunk rájuk!
Egyedi rovarfauna
MIRŐL MESÉLHETNEK A MEGSÁRGULT HERBÁRIUMI LAPOK?
A növényzet formálódásáról vidékünkön
A jégkorszak utáni felmelegedés során a kontinentális füves területek flórája és faunája foglalta el a Tiszántúl jelentős részét. A nagykiterjedésű löszpusztákat tatárjuharos lösztölgyesek tarkították, míg a lefűződő folyóágak mocsári társulásai között a sulymosok jellemezték a víztereket. Erre az időszakra vezethető vissza a volgamenti hérics (Adonis volgensis), a kónya zsálya (Salvia nutans), a sulyom (Trapa natans), illetve a magyar tarsza (Isophya costata) szöcskefaj és a nyugati földikutya (Nanospalax leucodon) jelenléte. A legújabb kutatások az elsődleges szikesek kialakulását is erre az időszakra vezetik vissza, olyan benszülött növényfajok megjelenésével, mint a védett erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana).
Később az éghajlat csapadékosabbá vált, az Alföld peremterületein hűvösebb és nedvesebb körülményeket igénylő fajok jelentek meg, mint a gyertyán és a bükk.
A vizes élőhelyek növényeiről
A térség mocsárvilágának egykori gazdagságáról tanúskodnak a vízi és vízparti növényzet még meglévő képviselői. Állandó vagy időszakosan vízzel borított, nem szikesedő területeken mocsári vegetációk jönnek létre. Ilyen mocsárrétekkel és magaskórósokkal találkozhatunk a folyók mai hullámterein, de vannak olyan lefolyástalan térségek is megyénk területén, ahol szintén kialakultak és a mai napig fennmaradtak a mocsári vegetáció elemei.
A Nagy-Sárrét mára szikes pusztai tájjá alakult át, és a Kis-Sárrét vadvizei is jelentős területeket veszítettek, de maradt néhány kis menedék, ahol még ma is gyönyörködhetünk a mocsárvilág sokszínűségében, Legszebb mocsári vegetációkkal Biharugra térségében és a Hármas-Körös hullámterében valamint az egykori erekből létrehozott csatornák mentén találkozhatunk (pl.: Határéri főcsatorna). Értékesebb állományaiban ritka és védett növények tenyésznek, mint pl.: a pompás kosbor (Orchis laxiflora ssp. elegans), a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), a mocsári kosbor (Orchis laxiflora), a réti iszalag (Clematis integrifolia), örménygyökér (Inula helenium), és a Steven-boglárka (Ranunculus strigulosus). Igen dekoratív növénye ennek a vegetációnak a sárga nőszirom (Iris pseudacorus).
A holtágak vizét az úszó-lebegő hínár növényzet uralja. A mélyebb részeken már csak ritkán lelhető fel a tündérrózsa (Nymphaea alba), a tündérfátyol (Nymphoides peltata), a vízitök (Nuphar lutea) és a kolokán (Stratoides aloides). A holtágak és a kubikgödrök nyílt vízfelszínét nyár végére teljesen elborítja a sulyom (Trapa natans), a rucaöröm (Salvinia natans) és a békalencsék (Lemna sp.) tömegei. A lassú vízfolyások, morotvák partjain a mocsári vegetációban gyakori a nád és gyékények mellett a tavi káka (Schoenoplectus lacustris), a virágkáka (Butomus umbellatus), a nyílfű (Sagittaria sagittifolia) és a mételykóró (Oenanthe aquatica) is.
A löszpuszták növényeiről
Pótolhatatlan és egyedülálló botanikai ritkaságokat őriztek meg löszpusztáink, melyek alapszövetét a barázdált csenkesz (Festuca rupicola), és a mára ritkává vált kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) alkotja. Mindegyik zsályafajunk előfordul ezekben a gyepekben, de egyik legritkább hazai növényünk ezek közül a bókoló vagy kónya zsálya (Salvia nutans), amely a jégkorszak utáni reliktum, vagyis maradványfaj. Ma már csak Békés megyében van jelen a pusztafödvári Tatársáncon és a Kondoros határában levő ősgyepben. Másik, igen ritka és értékes növényünk, melyet újra és újra átkereszteltek a ma már bizonyítottan volgamenti hérics (Adonis volgensis). Ez a növény hazánk legritkább és legveszélyeztetetteb növényfaja, mely 1971-ben került, elsőként védelem alá a magyarországi flórából.
A löszpuszták további ritka és védendő növényfajai a törpemandula (Amygdalus nana/ Prunus tenella), a tavaszi hérics (Adonis vernalis), a pusztai meténg (Vinca herbacea), a csuklyás ibolya (Viola ambigua), a jakabnapi aggófű (Senecio jacobea), hengeres peremizs (Inula germanica) és a sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys).
A szikes puszták növényeiről
A tavasszal tocsogós, nyáron megrepedezve kiszáradó, erősen szikes talajok jellemző társulása a szikfok növényzet, melynek uralkodó faja a mézpázsit (Puccinelia limosa) és a sziki őszirózsa (Aster trifolium ssp. pannonicum). A vakszik hófehér foltjain a pontusi eredetű bárányparéj (Camphorosma annua) és az orvosi kamilla (Matricaria recutita var. salina) virágzik. A tájban lilásszürke foltokként jelentkeznek az ürmös szikes puszták (Artemisio-Festucetum pseudovinae), melyek fontos elemei a sziki csenkesz (Festuca pseudovina), a sziki üröm (Artemisia santonicum) és sziki sóvirág (Limonium gmelinii), amely ősszel lila szőnyeggé varázsolja a pusztáinkat. A szikes rétek különleges faja az erdélyi-pannóniai bennszülött növény, az erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana).
A sziki tölgyesek és a sziki magaskórósok növényeiről és állatairól
Az egykori ártéri vegetáció kiszáradásával és elszikesedésével jellegzetes és sajátságos erdőspusztai táj jött létre, amelynek jellemző társulásai a sziki tölgyesek és a sziki magaskórósok. A folyamat ma is tart és jól megfigyelhető a Fekete-Körös egykori árterein fennmaradt erdőfoltokban.
Az ország egyik legszebb sziki erdősztyepp komplexét a Bélmegyeri Fáspusztán találjuk. Jellegzetes karakternövényei a sziki kocsord (Peucedanum officinale), a réti őszirózsa (Aster sedifolius), az aranyfürt (Aster lynosiris), a fátyolos nőszirom (Iris spuria), valamint egy különleges ritkaság a sziki lórum (Rumex pseudonatronatus). A fokozottan védett terület legjelentősebb állattani értékét a Bélmegyeri Fáspuszta gémtelepe jelenti, ahol nagyobb számú szürke gém (Ardea cinerea) kolónia tenyészik. A sziki kocsord a tápnövénye a nagy szikibagoly (Gortyna borelli) lepkefaj hernyójának, ami az egyik legfontosabb rovartani értéke a sziki magaskórós társulásnak.
A puhafaligetek növényzetéről
A puhafaligetek laza erdők. Uralkodó fafajainak koronaszintje magas, akár 30 métert is meghaladja, és a többnyire meglehetősen magas második koronaszintjük is kifejlődik. Fontos elemeik a koronába kúszó liánok, mint a komló (Humulus lupulus), ligeti szőlő (Vitis sylvestris), parti szőlő (Vitis vulpina), erdei iszalag (Clematis vitalba), süntök (Echinocystis lobata). Abból adódóan, hogy sokszor hosszú időre víz borítja a talajt jellemző az aljnövényzetre a mocsári fajok jelenléte, mit a sásfajok: a mocsári sás (Carex riparia) és parti sás (Carex acutiformis). További lágyszárú növények a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), a nyári tőzike (Leucojum aestivum), a vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica), a vízi peszérce (Lycopus europeus). A kiszáradó területeken elszaporodik és a nitrogénben gazdag talajt jelzi a nagy csalán (Urtica dioica) és a hamvas szeder (Rubus caesius) tömeges jelenléte.
A keményfás ligeterdők növényzetéről
Az állományalkotó fafajokon kívül gyakori még a fejér nyár (Populus alba), a vénicszil (Ulmus laevis) valamint a mezei szil (Ulmus minor). Itt is sok liánnövény fordul elő, mint a borostyán (Hedera helix) és a ligeti szőlő (Vitis sylvestris). Gazdag cserje és gyepszinttel jellemezhető jól rétegzett társulás, amelynek legszebb állományai geofitonokban (tavasszal nyíló, hagymás, gumós növények) is rendkívül gazdagok. Gyepszintjében számos hegyvidéki erdei növényfaj lelt menedéket, melyek az Erdélyi-szigethegységből szivárognak le. Ilyen a medvehagyma (Allium ursinum), bogláros szellőrózsa (Anemona ranunculoides), berki szellőrózsa (Anemona nemorosa), odvas keltike (Corydalis cava), ujjas keltike (Corydalis solida), kapotnyak (Asarum europaeum), ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), bársonyos görvélyfű (Scrophularia scopolii), podagrafű (Aegopodium podagraria), pirítógyökér (Tamus communis). Figyelemreméltó fajok még ezekben az erdőkben található orchideafajok: fehér madársisak (Cephalanthera damasonium), kardos madársisak (Cephalanthera longifolia), tallós nőszőfű (Epipactis tallosii), széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine).
Herba fiókos fotó