Jankay Tibor (Békéscsaba, 1889. március 24. – Los Angeles, USA, 1994. március 20.) kiemelt alakja Békéscsaba művészettörténetének. Kortársai voltak azok, akik a 20. század elején megújították és felpezsdítették a kulturális életet, vagyis egyike volt a város mai értelemben vett művészeti elitjének.
Első tanára itthon Szentkatolnai Bálint Benedek fafaragó mester volt, majd 1915–1918 között a budapesti Iparművészeti Iskolába járt. Ezután kezdte el a Képzőművészeti Főiskolát. Tanult Zürichben, Drezdában és Bécsben, majd a párizsi Julien Akadémián. Az 1920-as években vált aktív kiállítóvá. 1922-től rendszeresen szerepelt a békéscsabai Auróra Kör csoportos és egyéni tárlatain. Budapesten az Ernst Múzeumban és a Nemzeti Szalonban lehetett találkozni a nevével és munkáival, valamint az elsők között lett a Képzőművészek Új Társasága (KUT) nevű progresszív törekvésű alkotókat tömörítő szervezetnek a tagja.
Stílusáról elmondható, hogy a kezdetektől a francia igazodású, korszerű szemlélet vonzotta. Jankay rengeteg benyomást gyűjtött, és szabadszellemű, kísérletező művész volt, mely együtt járt a változásokra való reflektálással. Az érzelmek rajzban való erőteljes visszaadásának legfőbb dokumentuma a Tevan Kiadó gondozásában 1947-ben megjelent Mártírok című album, melyben Jankay munkatáborokban töltött időszakai alatt szerzett szomorú impresszióit és tapasztalásait örökítette meg.
1948-ben testvére és édesanyja után Kaliforniába költözött. Los Angelesben megélhetési forrásként a tanári pályát választotta. Az 1960-es évek végétől jelentős változás történt Jankay életében, mert 1969-ben látogatott haza először. Ezután 1976-ban és 1979-ben is visszatért szülővárosába. Az 1970-es évektől beengedte a pop-art képi világát műveibe. Vásznai mérete megnőtt, de a monumentális felé való elmozdulás a megjelenített témákban is megnyilvánult. Innentől a szimbólumok lettek kompozícióinak kedvelt tárgyai. A korszak vezető képzőművészeti tendenciái mellett a törzsi művészet hagyott nyomot műveiben. Jankay – hasonlóan példaképéhez, Picassohoz – a természeti népek művészetéből merített formaképzési ötletet. Az 1950-es években született nőalakjai még a magyar stíl és ideál típusát hordozzák, míg az 1960-évek kompozíciói sokkal inkább a törzsi szobrászat emlékeiből merítenek.
Az állandó kiállítás ezt a hosszú és sokszínű életművet mutatja meg egy új válogatásban, bepillantást engedve a művész munkamódszerébe, felfedve a művész vázlatokhoz, formákhoz és mintákhoz, eredetekhez visszanyúló munkamódszerét.
Jankay Tibor etnográfiai gyűjteménye
Az etnográfia gyűjtemény a kezdetektől gazdagítja a Jankay–Kolozsváry–Tevan Gyűjtemény anyagát, mely 1995-ben a Jankay-hagyatékkal együtt került a város tulajdonába.
Jankay Tibor valószínűleg az 1920-as években, párizsi tanulóévei alatt tapasztalhatta meg a korszakban sok művészt foglalkoztató primitív kultúrák felé való nyitottságot, ugyanakkor csak idősebb korában nyílt rá lehetősége, hogy távoli földrészekről származó tárgyakat vásárolhasson.
Műveibe Amerikában folytatott gyűjtése után kerültek be motívumok, vagyis az 1960-as évek körül tettek igazi hatást kompozícióira, illetve alkotásaira, azon belül is kerámiaszobrászatára. E formai jegyek mellett a természeti népek filozófiája és kultúrája is megragadta Jankay Tibor képzeletét, ezt igazolja lankadatlan gyűjtési kedve és a közel százötven darabos kollekciója.
A gyűjteményben fellelhető tárgyak származási helyek szerinti csoportjai:
Afrika
India
Óceánia
Latin-Amerika
Kurátor:
Ván Hajnalka, a hagyatékot korábban gondozó művészettörténész
