A vasút megjelenésétől a Kádári iparosításig
A TISZAVIDÉKI VASÚT ÁLLOMÁSÉPÜLETE
A Pestet Araddal összekötő vasútvonal eredeti tervei szerint a vasút Szolnokról Mezőtúron, Szarvason, Békésen és Gyulán át vitt volna Aradra. A csabaiak azonban hamar felismerték, milyen előnyökkel járna, ha a vasút keresztülhaladna a településen, komoly felajánlásokat tettek, vállalták a terület kisajátítását, a földmunkák elvégzését, a hidak felállítását, valamint 500 ezer téglát is felajánlottak az állomás építéséhez. Ennek köszönhetően 1858. október 25-én megérkezett az első személyvonat. A település 1871-ben vált vasúti csomóponttá, ekkor épült ki az alföld–fiumei vonal, amely szintén keresztülhaladt városunkon.
AZ ALFÖLDI ELSŐ GAZDASÁGI VASÚT ÁLLOMÁSÉPÜLETE A „MOTORRAL” A KOSSUTH TÉREN
Az Alföldi Első Gazdasági Vasút első, keskeny vágányú, csak teherfuvarozásra szolgáló vonalát Kovácsháza és Kupapuszta között 1894-ben adták át. 1903-ban készült el a Békéscsaba–Békés, majd 1904 áprilisára a Békés–Vésztő vonal is. A városi forgalom lebonyolítására a vasút helyi motoros járatokat indított eleinte a Békési úti selyemfonodáig, később a Zöldfa vendéglőig, majd csak a vasútállomástól a Kossuth térig. A helyi személyforgalmat eleinte két, majd csak egy motor bonyolította le. Az utasok száma 1903-ról 1904-re ugrásszerűen megnégyszereződött. 1904 elején az AEGV egy faépületet állított fel a csabai Kossuth tér sarkán váróhelyiségül, majd hamarosan állandó váróterem épült a Kossuth téren, amelyet 1905. július 1-jén adtak át. A második világháború alatt a vállalat csődbe ment, a kisvasút leállt. 1945. december 1-jén a MÁV vette át, majd az 1960-as években a kisvasúti hálózatot fokozatosan felszámolták, és 1960. október 1-jén a Békéscsaba belvárosán is átvezető szakaszon is megszűnt a forgalom.
A MÁV-PALOTA
A MÁV a húszas évek közepén nagyszabású építkezésekbe kezdett a vasútállomás környékén. A nagyszámú vasúti alkalmazott elhelyezésére lakóházak épültek a vasúti szálloda mögött, és ekkor épült az Andrássy út és a Temető sor sarkán a MÁV osztálymérnökségi palota és lakóépület. Elsőként a két sarki, két-háromszobás lakásokat magában foglaló lakóépület épült fel 1925-ben, majd 1926-ban a két épület közé épült az osztálymérnökségi palota. A magasföldszintes, kétemeletes épület Andrássy úti sarkán nyolcszögletű torony magasodott. Az 1944-es bombázásakor az épület találatot kapott, és nagyrészt elpusztult, a bombázást csak a Temető sor – Vécsey utca sarkán álló kis része vészelte át.
MAGYAR ÁLLAMVASUTAK FELVÉTELI ÉPÜLETE
Csaba fejlődésével és vasúti csomóponttá válásával az 1858-ban épült felvételi épület a többszöri bővítések ellenére hamar szűkké vált. 1924-ben elkészültek egy korszerű, kétemeletes, a postától a raktárépületig nyúló állomás tervrajzai, ahol aluljárókon keresztül lehetett volna a fedett szigetperonokra feljutni. 1928-ban a felvételi épület az új, Goszleth Béla MÁV-mérnök által készített terveken kisebb lett, de még néhány évnek el kellett telnie, mire az állomásépület valóban felépülhetett. Az építkezések megkezdésében nagy szerepe volt Bud Jánosnak, a város országgyűlési képviselőjének, aki akkor közgazdasági és kereskedelemügyi miniszter volt. Az építkezési munkálatok 1931 áprilisában meg is kezdődtek. A hivatalos átadásra 1933. október 21-én került sor, az új állomásra elsőként a szegedi személyvonat futott be. Az 1944. szeptember 21-i bombatámadásban a pályaudvar épületei megsérültek, de a központi csarnok és a tornyok épségben maradtak. A 2009 óta műemléki védelem alatt álló felvételi épületet 2013–16-os rekonstrukciója során eredeti képére alakították vissza.
IPARI ÉPÜLETEK:
ROSENTHAL (ISTVÁN) MALOM
Csabán először 1853-ban létesült gőzmalom, amelyet Pain Antal hamburgi gépész épített. A kétemeletes malomépületnek ezután több bérlője is volt, majd 1872-ben Rosenthal Márton gyulai szappanosmester vásárolta meg a malmot. Ebben az is szerepet játszott, hogy 1871-ben az alföld–fiumei vasút átadása után vasúti csomóponttá vált a település. 1892-ben a háromemeletes részeket négyemeletesre építette, hiszen már évi tízezer tonna lisztet őrölt. Első Békéscsabai Gőzmalom néven működött, és Magyarország második legnagyobb malma volt. Csaba malomipari központtá fejlődött, lisztjének híre a világ minden részébe eljutott. 1912-ben újabb bővítésre kapott engedélyt, az új malom teljesítményét a korábbi két és félszeresére tervezték. 1915 márciusában a koptatóban keletkezett lisztpor robbanása következtében kigyulladt a malom, a bal oldali szárny teljesen leégett, a gépek többsége megsemmisült vagy megrongálódott, a főfalak egy része beomlott. Az újjáépítést azonnal megkezdték, és 1916-ban újrakezdte a termelést. 1930 körül a malom már 150 munkást foglalkoztatott, exportált Ausztriába, Hollandiába, Angliába, Franciaországba és Svájcba. 1945 után a malmot államosították, ekkor vette fel az István malom nevet. A rendszerváltás után a megyei gabonaipari vállalatok önállóvá váltak, kezdetben növelni tudta árbevételét, azonban 2005 áprilisában leállították az őrlést. A malom múzeumhoz közeli épülete 2019. május 19-én kigyulladt és mind a hat szintjének födémszerkezete beszakadt.
ERZSÉBET MALOM
A Szentmiklósi (ma Lipták András) utcai Erzsébet malmot Kaisch György pékmester alapította, majd Kollarics Károly bővítette. 1894-ben alakították át szárazmalomból gőzmalommá. A malom később Flamm Miksáné és fiai tulajdonába került. A Flamm testvérek átépítették, és jelentős vállalattá fejlesztették a malmot. Búza-, árpa-, köles- és tengeriőrleményeket állított elő, specialitása volt az árpagyöngy kásán kívül a takarmányozásra használt lucernaszénaliszt. A malom belföldre és a szomszédos országokba szállított, egészen 1963-ig működött, ekkor a Kőbányai Sörgyár sörraktárát alakították ki az épületben. A volt malomban működött a kosárfonó is.
ÁCHIM-MALOM
A későbbi Áchim–Ondroviczky-malmot Milyó Mátyás építtette 1873-ban saját portáján Knack Ernő gépésszel. 1907–08-ban Áchim László, Békéscsaba utolsó bírója és Ondroviczky Pál tulajdonosok több síkszitával, felvonóval bővítették a malmot, amely 1912-ben elsőnek tért át villamos hajtású üzemre. 1935-ben a malom feles társrészét örök áron megvette Áchim László mérnök, és azt saját neve alatt vezette tovább. A malmot a Penza lakótelep építése előtt bontották le.
SUK–WAGNER-TÉGLAGYÁR
A 19. század utolsó évtizedeiben felgyorsult Csaba fejlődése, az egyre szaporodó építkezések egyre nagyobb mennyiségű téglát és cserepet igényeltek. E szükségletek ellátására alapította Suk János, Haviár Lajos és Wagner József 1891-ben a Csabai Gőztéglagyár Társaság, Suk–Wagner és Társai céget. A vállalat 1917-ben részvénytársasággá alakult, és megvásárolta Deutsch Sámuel és Társai Herkules téglagyárát, amelyet 1928-ban mészégetőre alakítottak át. Főképpen fali- és idomtéglákat, tető- és virágcserepeket gyártottak leginkább gépi erővel. A 250–300 munkással dolgozó gyár két körkemencében napi 60.000 téglát állított elő. A háború után a Bohn-téglagyár megvásárolta a téglagyárat, de hamarosan államosították. 1967-ben már 73 millió téglát és 67 millió cserepet gyártott az egykori Bohn- és Suk–Wagner-gyár. A 70-es években az egykori Suk–Wagner-gyárból üzemet alakítottak ki, a Bohn-téglagyár azonban változatlan formában üzemelt, de 1986-ban a teljes üzem leállt.
SELYEMGUBÓ-BEVÁLTÓ
Békéscsabán a selyemhernyó-tenyésztés és a selyemgyártás hosszú múltra tekint vissza. Az első magyar újság, a Magyar Hírmondó is beszámolt 1792-ben a csabai selyemgubó-tenyésztés elterjedéséről. A csabai selyemfabrika üzeme a mai Petőfi liget környékén működött, pontos helye nem ismert, azonban 1823 táján beszüntette működését. A selyemhernyó-tenyésztés a 19. század utolsó évtizedeiben újra felvirágzott Békéscsabán, 1895-ben javaslatot tettek selyembeváltó állomás létesítésére. 1897 tavaszán már állt az épület, emellett lakóház, laboratórium és gubófojtó kamrák is épültek. Az itt nyert selymet Újvidéken, Szekszárdon és Pancsován gombolyították fel. A fejlődő selyemhernyó-tenyésztés hatására a beváltó is tovább fejlődött, 1910-től villanygéppel végezték a gubók fojtását. Az 1944. szeptember 21-i bombázásban a selyemgubó-beváltó épülete is megsérült. 1956-ban a Selyemgubó-forgalmi Vállalatot megszüntették, és vagyonával együtt beolvasztották a Herbáriába.
REISZ ÉS PORJESZ BÚTORGYÁRA
A Reisz és Porjesz-féle Első Csabai Bútorgyár 1893-ban alakult. A cég Vasút utcai (ma: Andrássy út) házában kínálta saját tervezésű és készítésű háló-, ebédlő-, úriszoba- és szalonberendezéseit a legegyszerűbbtől a legfinomabbig. Vállalták teljes lakás-, szálloda- és fürdőberendezések készítését és minden műasztalos-, kárpitos- és díszítőmunkát német, francia és olasz reneszánsz, angol és barokk, valamint minden modern stílusban. A Reisz és Porjesz bútorgyárat kiállítási éremmel díjazták a millenniumi kiállításon. A cég 1898-ban emeletes gyárépületet emelt a Jókai utcában, az üzemben ekkor már száz munkás dolgozott. Az 1897-es adatok szerint száz ebédlő-, 140 hálószoba-berendezést készített a gyár, továbbá 400 asztalt, 800 éjjeliszekrényt, 20 fegyvertartót, 500 díványt, 600 szekrényt, 400 íróasztalt és 2000 különféle bútorterméket gyártottak. 1901-ben a gyár kigyulladt, az épületben minden porrá égett, de az üzem az év végére újjáépült. Az 1920-as években a bútorgyár többször bővült, 1927-ben viszont sztrájkba léptek a dolgozók, hamarosan a bútorgyár csődbe ment. Az épületébe Weisz István szőnyegszövőgyára, majd 1954-ben a Szőnyegszövő Háziipari Termelő Szövetkezet költözött. A gyártmányok mintegy 75%-a külföldre került, a torontáli gyapjúszőnyegeket, perzsaszőnyegeket, ringliszőnyegeket 21 országba exportálták.
SELYEMFONODA
A selyemgubó-beváltó állomás létesítése után hamar felmerült, hogy a beváltóhivatalt selyemfonodával egészítsék ki. A selyemfonodát 1907 tavaszán kezdték építeni, és a gyár 1909-ben kezdhette meg működését, 128 gépével a csabai selyemfonógyár volt az egyik legnagyobb az országban. A gyár több mint 300 munkást foglalkoztatott. 1910-ben az olasz származású Raffaele Invernizzi lett a selyemfonógyár igazgatója, míg a fonoda bérlője, Achille Riva volt sanghaji olasz konzul lett. A bérlő és az igazgató népszerűek voltak, hiszen akkor még ritkán történt, hogy a nem túl nehéz munkáért jó fizetést adtak, karácsonykor jutalmat osztottak, szabadságban részesítették a munkásokat, és mulatságot is rendeztek. A gyár üzeme a világháború alatt jelentősen csökkent, majd a román megszállás idején teljesen megszűnt. A románok az összes gépet elvitték, a gépek Lugos állomáson hónapokig hevertek nyitott vagonokban, ahol teljesen elhanyagolt állapotban talált rájuk Achille Riva. A vasalkatrészek azonban ekkorra annyira megáztak és megrozsdásodtak, hogy ezeket használni már nem lehetett. A telepen 1921 elején Merkur néven pamutszövőgyár jött létre.