Zöld folyosók és szigetek a szántók szorításában – a vizes élőhelyek

AZ EHETŐ FEGYVER: A SULYOM (Trapa natans)

 

A víz felszínén kiterülő levélrózsái rombusz alakúak. Az augusztusban beérő tüskés termését a Körösök-vidékén is régen ismerik. A sulyom termését főzve, sütve csemegeként ették, lisztjéből kenyeret is sütöttek. Levélzete a lovak takarmányozásául is szolgált. Az úgynevezett sulyomárus még a múlt század elején is megfordult időnként a piacokon. A Körösök holtágaiban, állóvizekben, nagy állományokban él. Nyugat-Európában a sulyom nagyon megritkult, veszélyeztetett növénnyé vált, és ennek köszönheti védettségét hazánkban. Pusztulását a tavak, holtágak kiszáradása, a folyók szabályozása, szennyezése, ehető termésének gyűjtése okozták.
Védett növényünk, természetvédelmi értéke: 2 000 Ft

Az ehető fegyver: a sulyom

 

---

 

EGYETLEN ŐSHONOS TEKNŐSÜNK: A MOCSÁRI TEKNŐS (Emys orbicularis)

 

A mocsári teknős hazánkban, sőt az egész Kárpát-medencében az egyetlen őshonos teknősfaj. Európában ez a faj a legészakibb elterjedésű, amely a változó éghajlatú klímához leginkább alkalmazkodott.
Hátpáncéljuk valamint bőrük iszapszínű alapon sárgás pettyekkel, foltokkal tarkított. Páncéljukat 70 darab bőreredetű csont alkotja, ezek alakítják ki a domború, háti részt, amit „carapaxnak”, és a hasi oldalt, amit „plastronnak” hívnak. A nőstények páncélja valamivel kerekebb és magasabb, mint a hímeké. A hát- és a haspáncél rostos szalagokkal kapcsolódik össze. A haspáncél az úgynevezett csukló előtti és a csukló utáni csontlemezek mentén mozgatható, a hímeknél horpadt, a nőstényeknél lapos.
Kedveli a sekély, iszapos síkvidéki állóvizeket. Az időjárástól függően március-áprilisban aktiválja magát. Nyári, napsütéses időszakban szeret a vízből kiálló tuskókon, köveken pihenni. A vizes élőhelyen kívül azonban nagy szüksége van háborítatlan szárazföldi élőhelyekre is, különösen olyanokra, ahol tojásait lerakhatja: növényzettel csak mérsékelten borított, laza talajú helyekre.
Telelni az iszapba vagy a parti fövenybe ássa be magát, vagy ha erre nincs mód, a jégpáncél alatt kerül nyugalmi állapotba. Az életfenntartáshoz szükséges oxigént szája és garatja nyálkahártyáján, illetve a végbélzacskók hajszálerein szívja fel. Nagyon jól úszik, a körömben végződő lábujjai közötti úszóhártyáknak köszönhetően.
A mocsári teknőst alapvetően ragadozónak tekintik. Mindenféle állati eredetű táplálékot elfogyaszt, amit meg tud fogni, de ezen kívül a növényi tápláléknak is nagy szerepe van az étrendjükben. Többnyire vízi gerincteleneket, halakat, kétéltűlárvákat, gőtéket és békákat fogyaszt.
A mocsári teknős valamikor rendkívül gyakori volt a vizek járta Alföldünkön vagy a természetes partvonalú nagy tavainkon és az azokat övező mocsarakban. Mára azonban nagyon megfogyatkozott ezeknek a helyeknek a száma. Sokan úgy gondolják, hogy a vizes élőhelyek védelmével a mocsári teknős védelme is megoldott. Azonban a kétéltűekkel ellentétben, melyek petéiket a vízbe rakják, a mocsári teknős a víztől távol, a szárazföldön helyezi el tojásait. Az alkalmas tojásrakó helyek azonban már nem tartoznak a védett vizes élőhelyekhez, gyakran szántóföldi művelés alatt állnak vagy egyéb emberi létesítmény foglalja el őket.
Mint minden kétéltű és hüllő, Magyarországon ez a faj is védett, természetvédelmi értéke: 50 000 Ft

Mocsári teknős

 

---

 

A LEGSZÍNESEBB VÍZI MADARUNK: A JÉGMADÁR (Alcedo athis)

 

Hazánk egyik legszínpompásabb madara főként halakkal, vízi rovarokkal táplálkozik, ezért erősen kötődik a vizes élőhelyekhez. A folyók és tavak mentén található partfalakban költ. Sokszor lehet látni, amint a víz felett szitál, azaz kolibriszerűen egyhelyben „lebeg”. Tarka színe a védekezést és a megtévesztést egyaránt szolgálja. A hasa barnás színű, mint valami száraz levél, a hal tehát nem gyanakszik. A háta viszont olyan, mint a csillogó kék víztükör, ezért felülről nem veszi észre a ragadozó madár.
Védett faj, szerepel a Természetvédelmi Szövetség Vörös Listáján.
Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft

A jégmadár

 

---

 

A LEGISMERTEBB VÍZI RAGADOZÓ: A VIDRA (Lutra lutra)

 

Az európai vidra, vagy gyakran csak röviden vidra néven említett ragadozó emlősállat részben a vízben él. A szabad természetben ritkán lehet látni, mert szinte kizárólag éjszaka vadászik. Az ujjai közötti úszóhártyák és az áramvonalas teste egyaránt a gyors úszást segítik elő. Testtömege: 3–14 kg, testhossza: 46–82 cm.
Magányosan él, a párzási időszak és a kölykeit vezető nőstény kivételével. Nem alszik téli álmot. Vackát víz fölé hajló fák tövében, maga ásta kotorékban készíti, de olykor megtelepszik vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is. A kotorék bejárata a víz alatt is nyílhat, de ez, a vélekedésekkel ellentétben, nem általános.
Egész kontinensünkön veszélyeztetett faj, több nyugat-európai országban ki is pusztult. Sok helyen próbálkoznak a visszatelepítésével, de mérsékelt sikerrel.
Hazánkban a faj fennmaradásának veszélyeztető tényezői a vizes élőhelyek pusztulása, a halastavak számának csökkenése, a vízpartok betonozása, a parti növényzet irtása. A vízközeli autóutak építése is igen nagy veszélynek teszi ki az állatokat, mivel gyakran elgázolják őket. A vidrákról alkotott tévhitek, mint például, hogy „nagyon sok halat eszik, gyorsan elszaporodik” nem segítik a faj megmentését.
Magyarországon kiemelkedően sok vidra él Európa más országaihoz viszonyítva, elsősorban a Dél-Dunántúl halastavainál.
Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke: 250 000 Ft

A vidra

 

---

 

A TISZAVIRÁGZÁS

A tiszavirágzás és a tiszavirág (Palingenia longicauda)

 

A tiszavirág rajzása, vagyis a tiszavirágzás rendkívül látványos nevezetessége a Körösök völgyének is. Június közepének bizonyos délutánjain millió számban megjelenő állatok valóságos felhőket alkotnak a folyók felett. Rövid életük során nem táplálkoznak, csupán násztáncot repülnek, majd petéznek és ezután elpusztulnak. Az elpusztult tetemek a folyók vizét szinte teljesen betakarják, és olyan lesz a víz felszíne, mintha millió virágszirom borítaná be. Ez a tiszavirágzás jelensége.
A faj rajzása már a korai természettudósok figyelmét is felkeltette, nem véletlen, hogy az első, bizonyosan ezt a fajt érintő leírás majdnem négyszáz éves. Ekkor még egész Európa-szerte elterjedt volt. A tiszavirág a XIX. és XX. század során elterjedési területének jelentős részén kipusztult. A faj utolsó megfigyelése a franciaországi Loire-ból 1922-ből, a Rajna német és holland szakaszáról 1952-ből, a Dunából pedig 1974-ből származik. A kipusztulás fő okai a folyószabályozások, a meder-átalakítások, a partvédelmi építések voltak, melyek a faj klasszikus élőhelyének, a szakadópartok eltűnéséhez vezettek. Kisebb mértékben, valószínűleg a szennyezés is szerepet játszhatott.
A tiszavirág Európa legnagyobb és legszebb kérészfaja. Lárvája 3 évig fejlődik a folyók anyagos-löszös meredek oldalában. A lárvabőrből elsőnek egy úgynevezett szubimágó alak bújik ki, amely még párosodásra nem képes. Rövid időn belül a szubimágó víz közelében lévő növényeken levedlik és a színes imágó nagyon gyorsan kibújva mér készen is áll a repülésre. Az imagók zöme, meghökkentően összehangolva, közel egy napon fejlődik ki, és éli le pár órás életét. Ezért használjuk a kifejezést, hogy „kérész életű” arra, ami nagyon rövid ideig tart.
Mára leginkább a Tiszában és nagyobb mellékfolyóiban, leginkább a Körösökben él jelentősebb számban.
Védett kérészfajunk. Eszmei értéke: 10 000 Ft