Előadás Perlrott Csaba Vilmosról

Dr. Basics Beatrix Móra Ferenc-díjas művészettörténész, egyetemi tanár, a MúzeumCafé című szaklap szerkesztője és állandó szerzője 2022. február 2-án, a Munkácsy blue chip című programsorozat vendégeként tartott előadást intézményünkben. Az előadásról készített felvétel immár múzeumunk Youtube csatornáján is elérhető.   

Március 15-e a múzeumban

Nagy érdeklődés kísérte múzeumunk március 15-i ünnepi programjait. A programok között kicsik és nagyok részére kokárda, zászló és papírhuszár készítése szerepelt, de nem maradhatott el a gyerekek számára oly kedvelt kardkészítés sem. A látogatóink kipróbálhattak egy korabeli nyomdagépet, melynek segítségével a Nemzeti dalt és a 12 pontot nyomtathatták ki. Megismerkedhettek az 1848–1849-es időszakban használatos honvéd…

Beporzók napja 2022 – Mézes gondolatok érdeklődő gyerekeknek

Március 10-én, a Beporzók napján a Munkácsy Mihály Múzeum terei megteltek érdeklődő gyerekekkel, hiszen mindenki kíváncsi arra, hogy hogyan „készül” a méz, és kik „tehetnek arról”, hogy finom gyümölcsök és zöldségek kerülnek az asztalunkra. Múzeumunk vendégei a békéscsabai Esély Pedagógiai Központ alsó és felső osztályos diákjai voltak, akik érdeklődve hallgatták gondolatainkat a méhekről, a beporzó…

Ezüstfényű életmű

A Munkácsy blue chip programsorozatunk következő alkalmán Ezüst György festőművész élete és munkássága kerül fókuszba. Az Ezüstfényű életmű című rendezvényre 2022. március 17-én, csütörtökön 17 órai kezdettel múzeumunk Pátkai Ervin Termében kerül sor. Az eseményre szeretettel várunk minden érdeklődőt! A belépés díjtalan.   A nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!

Beporzók napja

A Munkácsy Mihály Múzeum idén is múzeumpedagógiai foglalkozásokkal csatlakozik a Beporzók napja elnevezésű, minden évben március 10-ére meghirdetett országos eseményhez, azzal a céllal, hogy ismételten felhívja a figyelmet a beporzó rovarok fontosságára.

Szakmai műhelygyakorlat a Munkácsy Mihály Múzeumban

A Munkácsy Mihály Múzeum a megyei módszertani központi feladatellátás keretében 2022. március 3-án A Lázár Ervin Program megvalósítása címmel szakmai műhelygyakorlatot tartott a saját, valamint a Békés megyei muzeális intézmények munkatársai számára. A program során Nagy Éva, a Munkácsy Mihály Múzeum közművelődési-múzeumpedagógiai osztályvezetője A program,célja, megvalósítása, tanulságai című előadását hallgatták meg a jelenlévők, akik a…

Ünnepi alkalmak népi textíliái

Hamarosan megnyitja kapuit az „ÜNNEPRE KÉSZÜLVE” – Ünnepi alkalmak népi textíliái című, a XVIII. Kárpát-medencei Népi Textilfesztiválhoz kapcsolódó pályázati kiállítás a Munkácsy Mihály Múzeumban. Az időszaki tárlat 2022. március 4. – április 08. között tekinthető meg a múzeum Zsilinszky Mihály és a Kolozsváry – Tevan kiállítótermeiben. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Biróné Ungurean Brigitta

Március 15-i ünnepi programjaink

A Munkácsy Mihály Múzeum a nemzeti ünnepen 14 órától szeretettel vár minden érdeklődőt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója tiszteletére rendezett programjaira.   ÜNNEPI PROGRAMOK: 14.00–16.00 – Kokárda, zászló és papírhuszár készítés – Kardkészítés Korcsok János fafaragó, faműves vezetésével – Biró Bertold látványnyomdája: 1848-as dokumentum nyomtatása korabeli nyomdagéppel Helyszín: Lenkefi Konrád Terem és Kamaraterem…

Munkácsy Mihály születésének 178. évfordulója

Munkácsy Mihály születésének 178. évfordulója alkalmából 2022. február 18-án, pénteken 13 órától megemlékezésre és koszorúzási ünnepségre került sor a festőművész múzeumkertben található mellszobránál. Az ünnepségen megjelenteket dr. Bácsmegi Gábor igazgatóhelyettes köszöntötte, majd Nagy Ferenc, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere tartott megemlékező beszédet. Ezt követően Nagy Ferenc alpolgármester és dr. Bácsmegi Gábor igazgatóhelyettes helyezett el koszorút…

Újra fókuszban a mikrovilág

A Munkácsy Mihály Múzeum vándorkiállítása A mikrovilág csodái ismét „láthatóvá vált” a közönség számára, mégpedig a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban. A tárlat 2022. február 12-én nyílt és újra elkápráztatja az érdeklődőket a pompázatos színvilágával, különleges állataival és magával ragadó történeteivel. Fellebbenti a fátylat egy olyan világról, amely itt van körülöttünk, és mégis alig ismerjük azokat…