Ismét örökbe fogadtunk egy madárodút

A Munkácsy Mihály Múzeum ismét részese lett egy fontos eseménynek, ahol a városban élő énekesmadarak védelmére hívták fel a figyelmet. A Körösök Völgye Natúrpark szervezésében, mondhatjuk, hogy immár hagyományosan, madárodú örökbefogadási eseményt tartottak a Széchenyi ligetben szombaton, 2023. 11. 11-én. A Munkácsy Mihály Múzeum csapata ismételten vállalta, hogy örökbe fogad egy madárodút egy évre. Boldog…

Őszi raktárlátogatás a természettudományi gyűjteményben

A Múzeumok Őszi Fesztiválja program keretében a „Múzeumi kulisszatitkok„ tematikával és a „Fittmúzeum” szemlélet jegyében rendezte meg a Munkácsy Mihály Múzeum azt a raktárlátogatást, ahol kerékpárra kellett pattanniuk a kíváncsi látogatóknak. Már második éve hirdeti meg a múzeumunk ezt a lehetőséget, hogy a látogatók betekinthetnek a muzeológusok egyik legfontosabb munkaterületére a gyűjteményi raktárakba is. Most…

„Vadászat a halhatatlanságra” A Munkácsy Mihály Múzeum szerepe a Nimród Vadászújság fórumán

A Nimród Vadászújság 2023. szeptember 27-én, a Békés Vármegyei Kormányhivatal épületében tartotta meg kilencedik fórumát az idei évben. Az egykor Kittenberger Kálmán által szerkesztett nagy múltú vadászújság, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetével közösen szervezte meg a rendezvényt. A konferencián, a vadászattal kapcsolatos aktuális helyi témákról hangzottak el előadások, valamint a térségünkre jellemző…

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a kedves látogatókat, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum 2023. október 10-én, kedden 10.00–10.30 között zárva tart. Múzeumunk kiállításait a jelzett napon 10.30–18.00-ig tekinthetik meg a látogatók. Szíves megértésüket köszönjük!

ELTŰNT GYÁRAK NYOMÁBAN

A Munkácsy Mihály Múzeum az ősz beköszöntével folytatja a tavalyi évben elindított rendhagyó tematikus programját ELTŰNT GYÁRAK NYOMÁBAN címmel. A következő alkalomra 2023. október 21-én (szombaton) kerül sor, amikor Békéscsaba építőiparának történetét idézik fel közösen a résztvevők. 13.30-tól Forrainé Kovács Márta történész Állami Építőipari Vállalatról szóló előadását hallgathatják meg az érdeklődők, a múzeum Pátkai Ervin…

Lipták-Pikó János (1962 – 2023)

  Elment Pikó! Mély fájdalommal vagyunk kénytelenek tudomásul venni, hogy mindössze 61 éves korában elhunyt kedves munkatársunk, a Munkácsy Mihály Múzeum műszaki ügyintézője. A fiatalos világjáró, az oldtimer autók, a motorozás és a rock zene szerelmese. Aki mindig kapható volt a különleges témájú, jóízű beszélgetésekre. Aki a múzeumban töltött közel négy év alatt szinte az…

Békés Vármegye Természetfotója – 2023

Fotó: Milyó Pál Tisztelt Pályázók, kedves Fotósok! A Munkácsy Mihály Múzeum által meghirdetett „Békés Vármegye Természetfotója – 2023” című pályázatra érkezett alkotások zsűrizése augusztus 24-én megtörtént. A szakmai zsűri meghozta a döntését, azonban nem volt könnyű dolga, mert nagyon színvonalas alkotások érkeztek a múzeum pályázati felhívására. Büszkék vagyunk, hogy felhívásunkra nagyon sokan beküldték természetfotóikat, köszönjük…

Szent László király emlékezete

A Munkácsy Mihály Múzeum soron következő Munkácsy blue chip programján 2023. augusztus 31-én, csütörtökön délután Szent László királyunkra emlékezünk. 16.00 órától Szent László „kerál” alakját az 1500-as évekből származó, ismeretlen szerző által írt regősének segítségével idézzük meg. Ezután pedig, 16.15 órától Medgyesi Pál régész,  a múzeum nyugalmazott igazgatóhelyettese tart tematikus tárlatvezetést Szent László korának leletei…