A fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett „Az Év Hala” közönségszavazáson. A lápi póc mintegy mementóként került újra elénk, hogy a jelenleg kiszáradó természeti környezetben a régi „vadvíz országra” emlékeztessen bennünket.
A fajról Herman Ottó ezt írja: „Mindenben a réti csík társa, s így különösen ingólápos mocsarakban terem meg bőven.” Az első színes képet is ő tette közzé róla, 1882-ben.
Ez az apró hal mindössze 60 millió éve jelent meg a Földön. Őshonos és egyben bennszülött halfaj, amely itt alakult ki a Duna vízrendszerében. A Kárpát-medencén kívül csak a Duna alsó szakasza mentén és a Dnyeszter torkolatvidékén él. A XIX. századi nagy folyószabályozások előtt országszerte előfordult, de a mocsarak lecsapolásával élőhelyei nagy része eltűnt. Ezt a halat, kis mérete miatt, csak a legszegényebbek fogyasztották, de a néprajzi adatok szerint az 1800-as években még kosárszámra vitték haza a falusiak, hogy sertést és baromfit takarmányozzanak vele, sőt a földek trágyázására is használták. A mi vidékünkön, a réti csíkkal együtt, a lápos, mocsaras területeken, a Kis- és a Nagy-Sárréten fordult elő tömegesen. Jelenleg megyénkben csak a Fekete-Körösből és a Kutas-főcsatornából van recens adat az előfordulására. Zömök, legfeljebb 10 cm-es testét nagy pikkelyek borítják, melyek a fejre is kiterjednek. Alapszíne barna, a fején és a testén elszórt fekete foltok láthatók. A zsákmányára leső, páros úszóinak mozgatásával egy helyben lebegő hal leginkább egy négylábú állatra emlékeztet. Innen ered a népies kutyahal elnevezés. Ami a nagyobb vizekben a csuka, ugyanaz a kis vizekben, apró lápokban a póc, vagyis ő a csúcsragadozó. Akárcsak a csuka ő is territóriumtartó hal. Zsákmányszerzéskor rejtőzködve vár a vízi növényzet között, majd hirtelen csap le áldozataira, melyek általában bolharákok, szúnyoglárvák, halivadékok és vízre hulló rovarok. A mocsárbeli életmódhoz jól alkalmazkodva sajátos béllégzése révén képes a levegő oxigénjét is felvenni. A lápi póc rövid életű, 4 évnél ritkán él tovább. Egy kifejlett nőstény 100-200, nagyjából 2 milliméter átmérőjű ikrát rak a kiválasztott fészekbe, melyet támadás esetén nagy hévvel védelmez. Az ikrák 6-8 nap alatt kelnek ki.
A faj hazai állományai napjainkra egymástól nagy távolságokban, nagyon elszigetelten maradtak fenn, így közöttük a szaporodás lehetősége és a szabad génáramlás nem biztosított. Fennmaradásáról egy fajvédelmi program keretében próbálnak gondoskodni a szakemberek mesterséges szaporítással és a szaporulat kitelepítésével. A legfontosabb tennivalók között van a pócpopulációk elszigetelése az inváziós amurgébállományoktól, és a kiszáradással fenyegetett élőhelyek vízvisszatartásának, vízpótlásának biztosítása.
Sallai Zoltán, halkutató, a Magyar Haltani Társaság munkatársa, aki behatóan foglalkozik a lápi póccal is, ráirányította a figyelmet, hogy a ritka, védelem alatt álló halfajok megóvása nem önmagában cél, hanem az élőhely védelme a fontos, ahol ezek a fajok élnek. Az eltűnő vízi világot, melyet a halak képviselnek a leglátványosabban, nemcsak a felmelegedéssel és kiszáradással járó klímaváltozás veszélyezteti, hanem sokszor az emberi tevékenység, az esetlegesen rosszul átgondolt vízügyi intézkedések, pl. kotrások is.
A magyar Vörös könyvben is szereplő, fokozottan védett lápi póc természetvédelmi értéke 250 ezer forint. A kutya-, béka-, pete-, pót- és ribahalnak is nevezett lápi póc ma már igen kis elterjedésű faj, ezért nagy a felelősségünk, hogy ez a ritka halfaj élőhelyével együtt sokáig fennmaradjon.
Váncsa Klára természettudományos muzeológus
A nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képekre!
-
- Lápi póc – Herman Ottó rajza
-
- Lápi póc – Fotó: Sallai Zoltán
