A Munkácsy Mihály Múzeum nemzetközi tudományos-muzeológiai tevékenységének kiemelkedő eseménye a 2019. október 17–19. között megvalósuló VI. Magyar-Román Határmenti Konferencia, amelynek megrendezését ez évben is a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A rendezvény egy különleges érdekességgel, az Új szerzemények ünnepével indul, amely során Magyarországról és külföldről felajánlott műtárgyakat adnak át a felajánlók a Munkácsy relikviagyűjtemény, a „A világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye” számára.
Konferenciánkon 2019-ben, Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulóján a múzeumok képzőművészeti gyűjteményeinek témakörét járjuk körül. Elsősorban művészettörténészek, történészek, etnológusok bevonásával igyekszünk a határ mindkét oldalán elért legfrissebb kutatási eredményekről tájékoztatni a közönséget, illetve a résztvevők megosztják a kutatásaik során szerzett tapasztalataikat, módszereiket is. A szakmai tanácskozáson ismert és elismert magyarországi múzeumi szakemberek mellett több nemzetközi szaktekintély is részt vesz.
A nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képekre!
Közművelődési csoport