1. A dinoszauruszok kalandor királya – Báró felsőszilvási Nopcsa Ferenc (1877–1933)
Nopcsa Ferenc paleontológus (forrás: Illyria)
Ifjabb Nopcsa Ferenc a legendás első magyar dinoszaurusz-kutató, aki a leghíresebb is egyben. Hatalmas földbirtokokkal rendelkező főúri famíliába született, amely tele volt érdekes és különös figurákkal. Nagyapja, báró Nopcsa László (1794– 884) volt, akiről a legenda szerint Jókai Mór Faţia Negra nevű rablóvezér hősének alakját mintázta. Nagybátyja, idősebb báró Nopcsa Ferenc (1815–1904) Erzsébet királyné főudvarmestereként szolgálta a Habsburg-házat. Részben ő támogatta az ifjú kutató utazásait.
Ifjabbik Nopcsa Ferenc kilenc évesen került a bécsi Theresianumba, mivel katonai pályára szánták. Amikor 1895-ben 18 évesen egy vakációra hazatérvén a húga megmutatta neki az általa talált dinoszaurusz csontokat elkezdte érdekelni az őslények világa. Így történt, hogy a Theresianum elvégzése után beiratkozott a bécsi egyetem földtudományi karára. Nagyon rövid idő alatt bámulatos kitartással és munkabírással elsajátította a földtani és csonttani alapismereteket. Alig 22 éves volt, amikor megtartotta első tudományos előadását az erdélyi dinoszauruszokról a bécsi akadémián. Az előadás, amely nyomtatásban is megjelent, szakmai körökben egyszeriben ismertté tette a fiatal báró nevét.
1903-ban járt először Albániában, ahol ezután tizenkét éven át kutatott. Ő készítette el Albánia első használható térképeit és elsőként gyűjtötte össze az ország néprajzi vonatkozású adatait is. Monográfiát készített Albánia földrajzáról és földtanáról, melyet két vastag kötetben adtak ki. Mindeközben a bécsi külügyminisztérium számára nemcsak diplomáciai, hanem hírszerzői feladatokat is ellátott. Sőt politikai ambíciói is voltak, mivel az első világháború előtt önállóvá vált Albánia trónjára tört. Azonban a puccskísérlete sikertelen volt, mivel az európai nagyhatalmak nem támogatták. A románul és szláv nyelveken is kiválóan beszélő Nopcsa Románia területén is valóságos kémhálózatot működtetett. Az erdélyi gróf volt az egyik első gépeltérítő a világon. Teleki Pál tőle kért módszertani tanácsot az ún. vörös térkép elkészítéséhez. Nopcsa tudományos hírnevére jellemző, hogy a trianoni béke után, 1920-ban őt hívták meg a bukaresti Földtani Intézet vezetésére, de nem vállalta el. Visszatért birtokára, de a helybéli parasztok súlyosan bántalmazták. Hosszú hónapokig tartott a felépülése.
Később azonban, 1925-től négy évig, a budapesti Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatójaként tevékenykedett. 1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, de tagságáról 1930-ban lemondott. Utolsó tudományos útja során a földrengések törvényszerűségeit kutatta, és motorkerékpárral járta be Olaszországot. Kiábrándult a szakmából és az egészsége is megromlott, és végül idegösszeroppanást kapott, erejét és vagyonát is felőrölték vállalkozásai. A kimerült és féltékeny báró 1933 áprilisában Bécsben elaltatta, majd lelőtte titkárát és végül öngyilkos lett.
2. Nopcsa, az őrült tudós
Mikor a British Museumban járt észrevette, hogy az egyik őslény csontozata hibásan lett kiállítva. Fogta magát átlépte az elválasztószalagot, és helyére tette a csontot, melyet hibásan helyeztek el a kiállított Diplodocus csontvázban. A hidegvérű angol teremőrök majd szívrohamot kaptak mikor látták ezt a rettenetes viselkedést. Ő azonban teljes nyugalommal adta át nekik névjegyét, hogy mutassák meg azt az igazgatónak. Mikor kiderült, hogy kiről van szó nem megbüntették, hanem egy külön asztalt kapott a British Museumban, mint kutató.
Ő volt az első magyarországi dinoszauruszlelet tudományos leírója.
A fiatal bárót lázba hozták a húga által talált dinoszaurusz-maradványok, melyek a család szacsali kastélya mellett Szentpéterfalván, a Hátszegi-medencében kerültek elő. Miután megmutatta bécsi tanárának Eduard Suessnek (1831–1914), az egyik legtekintélyesebb paleontológusnak a leleteket, a professzor arra bíztatta, hogy saját maga dolgozza fel ezeket.
1897-ben, 20 évesen egy kisterjedelmű publikációban besorolta a kréta kori leleteket. Alig 22 éves volt, amikor megtartotta első tudományos előadását az erdélyi dinoszauruszokról a bécsi akadémián. Az előadás, amely nyomtatásban is megjelent, szakmai körökben egyszeriben ismerté tette a fiatal báró nevét. A doktorrá avatás ünnepélyes szertartása 1903. július 21-én volt. A 26 éves Nopcsát ekkor már mint jónevű paleontológust tartották számon.
Amikor szembesült azzal, hogy az Erdélyben gyűjtött csontokat – összehasonlító anyag híján – nemigen tudja meghatározni úgy döntött, hogy felkeresi Európa legfontosabb gyűjteményeit, hogy minél jobban megismerje a különböző korok őshüllőanyagát. Szerencséjére a bécsi akadémia és idős nagybátyja (idősebb Nopcsa Ferenc) is támogatta anyagilag. Első jelentősebb tudományos útja Milánóba vezetett, de később is rengeteget utazott. Eljutott Németország, Franciaország és Belgium legjelentősebb gyűjteményeihez. Visszatérő vendég volt Angliában, ahol megfordult Cambridgeben és Oxfordban, s hónapokat töltött Londonban a British Museum falai között. Megismerkedett a kor legjelentősebb paleontológusaival. Mindenhol az őshüllőgyűjteményeket kereste, minden csontot gondosan megvizsgált, s e vizsgálatok nyomán számos rövid, de annál fontosabb szakmai cikket készített.
Az 1915-ben megjelent cikkében egy új fajt írt le, melynek a Titanosaurus dacus nevet adta, mely a későbbiekben Magyarosaurus dacus néven vált ismerté. Már akkor felvetette, hogy a törpedinónak is nevezett új faj méretei a szigeti életterének szűkössége miatt olyan kicsi, és ezzel megalapozta az izolált zsugorodás elméletét, amit ma már széles körben elfogadnak a tudósok. Nopcsa paleobiológiai alapokra helyezte az őslénytan kutatást és a találat csontok alapján megpróbálta rekonstruálni az egykor élt álatokat és környezetüket. Felismerte, hogy a hátszegi leletek diverzitása alacsony, és hogy a talált őslények valószínűleg elszigetelten fejlődtek. Helyesen állapította meg azt is, hogy ebben az elszigeteltségben törpe és endemikus fajok alakultak ki, vagyis olyan őslények, amelyek kisebbek voltak késő krétakori rokonaiknál és kezdetleges, inkább korai krétakori jellegeket mutattak.
Több mint százötven őslénytani cikkéből 18-at szentelt a ma már Romániában található hátszegi leletegyüttesnek. Többek között teknős-, krokodil- és repülő őshüllőfajokat írt le, és következtetéseivel jóval kora előtt járt.
A paleontológia iránti rajongása abból is kitűnik, hogy „Colez Marku” álnéven írt verseiben is sokszor előjön ez a téma.
Nopcsa Ferenc 1925-től négy évig a Magyar Királyi Földtani Intézet (a későbbi Magyar Állami Földtani Intézet, a mai Földtani Szolgálat) igazgatója volt. Igazgatóként az egyik legfontosabb intézkedése egy korszerű intézeti nyomda felállítása volt. Erről így írt: „Az Intézet ennek már a Nemzetközi Agrogeológiai Térképkonferencia alkalmával nagy hasznát látta, amidőn a gyors elintézéshez szokott külföldi tudósok nagy meglepetésükre már 36 órával az ülések után eredményeikről háromszínű nyomással készült térképet kaptak kézhez.”
1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, de tagságáról később lemondott.
A paleontológiai oktatásban Nopcsa munkássága kötelező tananyag. Paleontológiai anyagai a British Museumban, kéziratai Bécsben, Budapesten és Tiranában találhatók. Tiranában teret neveztek el róla, és nevét viseli az albán főváros egyetemének egyik előadóterme is. Nem sokkal halála után már könyvet írt róla Tasnádi-Kubacska András Nopcsa Ferenc kalandos élete címmel. 1996-ban a brit Discovery csatorna készített róla dokumentumfilmet. Emlékiratai egy része Báró Nopcsa Ferenc: Sárkányok Magyar Királya címmel 2018-ban jelent meg. Főzy István A Kárpát-medence dinoszauruszai című, 2004-ben megjelent könyvében részletesen számolt be a kutató tudományos tevékenységéről. 2023-ban színdarabot is rendeztek az életéről a nagyváradi Szigligeti Színházban Magyarosaurus Dacus címmel, illetve román nyelven még rap szám is született róla.
Egy zseni volt, annak minden jó és rossz oldalával együtt. Nopcsát törékeny fizikumú emberként írják le, de hihetetlen szellemi erőfeszítésre volt képes. Fontos lenne, hogy Nopcsa Ferenc báróról legalább annyit tudjunk, mint az őt máig is tisztelő albánok.
———-
Váncsa Klára természettudományos muzeológus, a kiadvány koordinátora