Csabai életkép a 19. századból
A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI
Békés megye egy folyók által szabdalt sík terület, melynek növényzete a török hódoltság idején szinte teljesen elvadult. A térség buja növényzetű, alacsony fekvésű mocsaras területeit elsősorban legelőnek, rétnek tudták hasznosítani. A legelőkön az állattartás feltételei adottak voltak, hiszen azok bőségesek, korlátlanul legeltethetőek voltak, és jó szénatermelő tulajdonsággal rendelkeztek. Ezek a szempontok arra ösztönözték az ide települőket, hogy a lehető legésszerűbb és legolcsóbb termelési módot, az állattartást válasszák.
És hogy kezdetben milyen állatokat tartottak? Kis igényű, tavasztól őszig legeltethető, szabadtartásra alkalmas jószágokat. Ilyenek voltak például az igénytelen juhfajták és szarvasmarhák, valamint egyes lovak és sertések, majd később megjelent a baromfitenyésztés is. Ezeknek kedveztek az itt kialakult természeti körülmények, jól bírták a kevés törődést, valamint a téli hevenyészett szárnyékokat. A csabaiak főként a határ külső legelőin (pl.: Gerendáson, Kondoroson) legeltették az állatokat. Ám télen, a zord időkben nem bízták a téli pusztára a nagy értéket képviselő háziállataik takarmányozását. Így az extenzív állattartást felváltotta a takarmányozó állattartás, s beindult a tudatos földművelés is.
Békéscsaba nagy kiterjedésű határának nagyobb része kiváló minőségű termőtalaj volt. Az 1770-es Mária Terézia féle úrbéri kérdésekre Csaba község az alábbi választ adja: „Szántóföldeink vannak a csabai határban Gerendási, Sopronyi, Kerekegyházi és Mező Megyei pusztákon. Ezeknek kétharmad része jó, és mind tiszta búzának, mind egyib íletnek megtermésére alkalmas”. A határ többi része is alkalmas volt gabonatermesztésre, de nem volt olyan jó minőségű. A megtermelt gabonát elsősorban saját szükségletre termelték, és a 18. században még földbe ásott, szalmával kiégetett, palack alakú gabonás vermekben tárolták.
Térségünk gazdálkodásában az elmúlt évszázadokban mindig jelentős szerepet játszott a gabonatermesztés, hiszen itt termett a legjobb minőségű búza, itt működtek a komoly eredményeket elért búzanemesítők (Mokry Sámuel, Baross László), és az ország legkorszerűbb malmai közé tartoztak a megye száraz-, szél- és gőzmalmai. Nem véletlen, hogy a városban működik a közkedvelt Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely.
Csabai tanya a Gabonamúzeumban
FÁBÓL KÉSZÜLT GYERMEKÁLLÓKA, A „KATI”
Az állni tudó gyermek segédeszköze volt az állóka vagy állószék, ami biztonságot jelentett a szülő számára, hiszen a fából faragott, négy lábon álló eszköz kerekre kivágott részébe be tudták állítani a gyermeket. A sokszor kis bemélyített ételtartó tálkával is ellátott gyermekállóka kellőképpen és biztonságosan támasztotta meg a járni még nem tudó gyermeket. Az általában fából, fonott gyékényből vagy vesszőből készült gyermekvédelmi eszközt Katinak is nevezték. Innen ered a stabil, kész munkára vonatkozó mondásunk, hogy „Áll, mint Katiban a gyerek”.
FAKEREKŰ „VLUCSKÓ” KERÉKPÁR
Ez a 19. század végéről származó kerékpár igazi ritkaságnak számít. Kisipari gyártmány, amely a békéscsabai Vlucskó kocsigyártó műhelyből került ki. A kerékpár fakerekű és vasabroncsos. Hajtása az első kerékre szerelt vaspedál segítségével történt. Rövid, egyenes kormányának két vége fafogantyús. Lapos, enyhén hajlított vasváza egyben rúgóként is szolgált, kismértékben enyhítve a rázkódást.
„Vlucskó” kerékpár