Békéscsaba újratelepítése
A BETELEPÜLÉS SZÁJHAGYOMÁNYBAN ŐRZÖTT LEGENDÁJA
„Csaba falu a törökdúlás következtében teljesen elnéptelenedett még a megyében is csak néhány település létezett ekkor, mely ezt a borzalmas időszakot túlélte. Csaba újratelepítői evangélikus szlovákok voltak, akik több mint tíz felvidéki vármegyéből érkeztek ide. Az ideérkezőket három felvidéki atyafi vezette e vidékre, Duna János Vámosújfaluból (Nyitra megye), Szekerka János Várkútról (Nógrád megye), Valent Jakab Csallról (Hont megye) azzal, hogy benépesítik e termékeny földet. Szabadon gyakorolhatják vallásukat – evangélikus templomot építhetnek – annyi földet kapnak amennyit ők és családjuk meg tud művelni, és néhány évre mentesülnek az adózás alól. A felvidéki szlovák evangélikus jobbágyok ezen ígéreteket hallva tömegesen jöttek Csabára. Az első csoport 1718 nyarán érkezett meg Csabára. A hosszú szekérkaraván, a szekereken felpakolva minden, ami egy új életkezdethez kell. A szekerek mellett bandukolt a családok megélhetését biztosító állatállomány is. A szekereken családok asszonyok, gyerekek – mindez mintegy egész élet volt. A hosszú szekérkaraván ott állt meg ahol ma a főtér van, kétoldalt földbe süllyesztett kunyhók álltak 22 magyar család lakott itt. E kunyhók közül 12 alsóvégi paplak helyén fel egészen a mostani városházáig (a mostani Fiume mellett levő emeletes épület) feküdtek, a többi 10 pedig a másik oldalon a mostani római katolikus templomtól felfelé (a mostani városházáig). Itató és kútjuk is volt. Mikor megérkeztek a hosszú út után a jószágnak vizet mertek, fáradtan szomjukat oltva ittak a főtéren lévő kút vizéből, mely üde és tiszta volt. Suhajda János lelkészük előrelépett elővette a magával hozott Tranosciust, amit mindenki követett (a Tranosciust, az evangélikusok énekeskönyvét minden család hozta magával). Levetették széles karimájú kalapjukat és rázendített 700 hang a „Pán Buh je má sila i dufání” című énekre. Majd letérdeltek, s ezzel jelezték: Megérkeztek új otthonukba. Megérkezésük után rögvest hozzáláttak imaházuk, házaik felépítéséhez. Az itt élő lakosság földkunyhóikat eladva az újonnan jövőknek, elköltöztek Gerlára, Békésre, Dobozra. Az egyik legjobb házat a Bohus család vette meg.”
BÁRÓ HARRUCKERN JÁNOS GYÖRGY (1664–1742), BÉKÉS VÁRMEGYE FŐISPÁNJA
Báró Harruckern János György Ausztriában született. A hadsereg élelmezési biztosa, 1697-ben az aradi várhoz rendelték, és ekkor jutottak tudomására a Békés vármegyében található kincstári birtokok. Az Udvari Kamara tanácsosaként tett szolgálatai jutalmául kapta meg a gyulai uradalmat III. Károly (1711–1740) magyar királytól. 1729-ben kapta meg a bárói címet, majd Békés vármegye főispánjának nevezték ki 1732-ben. Békés vármegye nagy része üresen állt, ezért elkezdte a területet betelepíteni, elsősorban a felvidéki megyékből szlovák jobbágyok, valamint németországi telepesek érkeztek a vidékre. A letelepedést elősegítő intézkedéseket hozott, ugyanis a földesúri járadékot időre szóló szerződésben állapította meg, a kötelező szolgáltatások közül az egyházi tizedet megvette, és örökre nekik ajándékozta. Az új falvak létrehozása mellett fellendítette a kereskedelmet és beindította az állattenyésztést.
Báró Harruckern János György
CSABAI SZLOVÁKOKAT ÁBRÁZOLÓ SZÍNES LITOGRÁFIA 1857-BŐL
A csabaiak ősei bárány- és kecskebőr ruhában, bocskorban, rövid, széles derekú, könyékig érő ujjú, nyaknál pertlivel összehúzott ingben, alul kirojtozott, széles, ráncos gatyában, rövid ködmönben jártak. A 19. század első felében azonban teret hódított az úgynevezett magyaros ruházat, aminek következtében a csabai szlovák férfiak is átvették a csizmát, szűrt, subát, bőgatyát, hosszú derekú, lobogós ujjú inget, a fekete posztóból készült zsinóros nadrágot, dolmányt és az ezüstgombos mellényt. A nők ruhatára mindig sokkal gazdagabb volt a férfiakénál. A 18. századi okiratokban gyakran szerepel egy jellegzetes csabai viseleti darab, a mentyík (női ködmön). Az értékes, egy ló vagy tehén árával felérő, csipkézett bőrszalagokkal, színessel hímzett virágokkal, levelekkel, ezüstgombokkal és finom prémmel díszített ködmön elengedhetetlen darabja volt a menyasszony kelengyéjének. A csabai szlovák nők ünneplő viseletének szép darabja volt a jó minőségű textíliákból készült pruszlik is. Az asszonyok több, kendervászonból készült alsószoknyát viseltek, amelyek alsó díszítése kivillant a brokátselyem fedőszoknya alól. Egy rövid ujjú alsó és egy díszesebb felső ingvállat öltöttek magukra. Fejükön csipke főkötőt hordtak, lábbelijük a csizma volt, télire nagykendőt öltöttek.
Fiatal szlovák pár népviseletben a 19. század közepén