A tegnapesti könyvbemutatót Nagy-Laczkó Balázs, múzeumunk régésze, a könyv
egyik szerzőjének humoreszkjei színesítetteték, melyek Bartus Gyula Jászai
Mari-dijas színész tolmácsolásában hozták közelebb a közönséghez a régészek
mindennapjait.
A régész kollégánk humoreszkjeit most el is olvashatják:
A bölcs
2017 nyarán, Szarvas mellett avar temetkezéseket ástunk – erről a lelőhelyről részletesebben a könyv Későavar temetőrészlet Szarvason című fejezetében írtunk – idilli hangulatban telt az ásatás, a pacsirták magasra szállva daloltak, lila ruhás szarkalábak virítottak a gazban és a szemünk körül. Nem fáztunk annyi szent: a nap is olyan kedvesen ontotta ránk fényét, hogy attól egészen elpirultunk. Míg egyesek a nap heves szeretete ellen kalappal, napszemüveggel, kendővel, nyolcvanfaktoros naptejjel, napernyővel, palackozott sarkvidéki levegővel és keleti varázsigékkel védekeztek, addig mások – nyilván a tarisznyarákok, tevék és pipacsok iránt érzett heves rokonszenvből kifolyólag, esetleg a Kishercegből táplálkozó a Szahara és más sivatagok iránt érzett beteges vonzalomnak köszönhetően – jó magyar fűnyírós szokás szerint fedetlen fővel félmeztelen lapátolták a földet.
A még fiatalos, negyvenhez közelítő hőmérséklet, a napi rendszerességgel ismétlődő napszúrások sora és az agyvíz mindezekkel együtt járó állandósuló felmelegedése furcsa filozofikus hangulatot idézett elő nálunk – talán nem véletlen, hogy a nagy ókori filozófusok, Szókratész, Platón, Arisztotelész is mind a forró Görögországból kerültek ki (talán nem kellett volna annyit a napon időzni, tisztelt filozófus urak!).
Ennek az agyi változásnak jeles példájaként az egyik, hogy úgy mondjam erőteljesebb hőszigeteléssel rendelkező emberünk elszánt nyugalommal támaszkodva lapátjára nézett maga elé, mialatt olyan kövér cseppek gyöngyöztek homlokán, hogy nem lettem volna a hangya helyében, amelyikre valamelyik ráesik. Olyan egyenesen és olyan régóta állt mozdulatlanul, hogy már önmagában is tökéletesen kielégített minden igényt, amit egy napórával szemben támaszthatunk. Késztetést éreztem, hogy kibillentsem ebből a már bosszantó méreteket öntő egyensúlyából, így hát megkérdeztem, hogy mégis mit csinál.
– Azon gondolkoztam – felelte lassan, még mindig maga elé meredve, kísérletet sem téve a gyöngyöző homloka megtörlésére – hogy mielőtt ásatási munkás lettem, sírásó voltam.
– És? – kérdeztem ismét, mert úgy tűnt részéről beéri ennyi felelettel – és aztán?
– Hát – folytatta – szóval azelőtt sírásó voltam, ugye, most meg ásatási melós vagyok, és nekem fogalmam sincs, hogy az, amit most csinálok, az vajon teljesen ugyanaz-e, amit korábban csináltam, vagy éppen a szöges ellentéte annak, mert ugye én akkor is sírt ástam, meg hát most is, akkor is lapátoltam, meg hát most is, de akkor én most pályaelhagyó vagyok tulajdonképpen, vagy szakmában maradtam? Hát ezt sehogy se tudom eldönteni.
Elhallgatott, és láthatóan tovább gyötrődött e mély paradoxon felett, én meg jobbnak láttam elmenekülni az árnyékba a kérdés elől, mert biztos voltam benne, hogyha hagyom, hogy magával vigyen a felvázolt gondolatmenet, akkor hamarosan én is egy élő napóra leszek gyöngyöző homlokkal a feltárt sírok mellett.
Négy évszak
Ha az ember maga elé képzel egy régészt munka közben, többnyire derűs, nyári napsütésben látja a széles karimás kalapos illetőt egy pár csont fölött sepregetni – erről gyakran ábrándozunk mi régészek is, ám mint a könyvből azt látni fogják, igen változatos körülmények között kellett az elmúlt években helytállnunk, minek során számtalan új ismeretre is szert tettünk. Például, hogy a föld már novemberben is át tud fagyni; a ködben nem csak a szürke szamár, de a szürke céges terepjáró is eltűnik; sokkal könnyebb megtalálni az egykori folyómedreket, ha az eső három hónapig folyamatosan esik; a régész tulajdonképpen egy élő fagyálló; hiába nyeled a port, nem fogsz vele jól lakni; az igazi sár nem csak, hogy marasztal, de jobban ragaszkodik a csizmádhoz, mint a nagymama, hogy egyél még egy kis süteményt.
Ásatási napló
Az idei nyár szeszélyes időjárásának köszönhetően nagyfokú optimizmust követelt a 44-esen dolgozó valamennyi embertől. A régészeti munka egy bizonyos talajvízszint felett ellehetetlenül, félméteres sárban már a régészeti jelenségek szempontjából is veszélyes dolgozni, senki se örül annak, ha iszappá lesz egy kemence vagy egy ház. Kamut térségében többek között Árpád-kori megtelepedéseket tártunk fel idén, meglehetősen esős időszakban. A régész az általa végzett terepi munkáról gondos leírásokat készít, úgynevezett ásatási naplót készít, melyeket idén az alábbi bejegyzések is színesítettek:
– hétfő: a lelőhely egy jelentős része víz alá került, a szárazabb részeken folytatjuk az objektumok feltárását
– kedd: az esőzés folytatódik, a lelőhely újabb részei kerültek víz alá, néhol kezd kiütközni a sás és a gyékény, a már régebb óta víz alatt lévő részek bealgásodtak. A maradék szárazabb részen tovább dolgozunk, a korábban kibontott gödrök is megteltek vízzel
– szerda: még mindig esik, a lelőhely egésze víztől érintett, de a sekélyebb pocsolyák alkalmasak a dokumentálásra – zárójel: egy nagyon szép kócsag párt sikerült észrevennem – a kákás-susnyás szépen gyarapszik az Árpád-kori házak körül, a béka állomány szépen gyarapszik, a korábban megtelepedettek családtervezési projektje sikeresnek mondható: számtalan ebihal úszkál lábaink körül.
– csütörtök: a gazdasági osztály elvetette a csónakbeszerzési-tervemet, végre sikerült lencsevégre kapnom az ebihaldézsmáló kócsagokat az Árpád-kori házak feletti tóban – zárójel: talán idén sikerül megnyernem a Körös-Maros Nemzeti Park természetfotós versenyét! -, az egyik talicskánk eltűnt az iszapban, de nem aggódom, éppen a szonár beszerzés költségkalkulációját végzem a parton
– péntek: sajnos a szakadó eső miatt elrontottam a kócsagos képet, a békabrekegés kissé zavarja a közérzetem, de az ég állandósult beborultsága biztonságérzettel, nyugalommal tölt el. A szonárt leszavazták. Egy nagyobbacska hullám elsodorta a rajzaimat, de az egyik útépítő szerencsére időben észrevette, és a horgászbotjával megtudta menteni őket. Nagyon várom már a hétfőt, a tervek szerint halászlé lesz ebédre!
Honnan tudod, hogy már túl régóta dolgozol az M44-esen?
1. Álmodból felriadsz a csendre és szitkozódni kezdesz, hogy már megint miért állnak a markolók és a dömperek?
2. A csoki mikulás kibontása három órát vesz igénybe, nehogy véletlenül is megsérüljön a belseje.
3. Reggelente in situ próbálod felvenni az ingedet, és a réteges öltözködésről, nem a trikó, póló, pulcsi jut eszedbe, hanem a humusz, szubhumusz és altalaj.
4. Kerülöd a Halloweeni partikat, mert a sok csontváznak öltözött ember a munkádra emlékeztet
5. A postán a címed nem utca, házszámban adod meg, hanem kilométerszelvényben.
6. A húsvéti tojáskeresős játéknál rá szólsz a gyerekre, hogy fel ne vegye, majd együtt közösen felveszitek a festett tojás GPS-koordinátáit, fotót és leírást készítetek.
7. Egy baleset sérültje panaszkodik neked, hogy foltokat lát, és te rá kérdezel, hogy sírnak, tároló gödörnek, háznak esetleg modernnek tűnnek-e?
8. A születésnapodon a család közli, hogy most már kibonthatod az ajándékod, és te hirtelen eltűnsz, hogy hozd az ásót, a spaknit és az ecseteket.
9. A kérdésre, hogy aludtál, többnyire azt feleled, hogy háton fekvő, nyújtott pozícióban, észak-déli tájolással.
10. A párod az augusztusi kánikulában megkér, hogy locsold fel az udvart Csabán, de te aggódni kezdesz, hogy a magas talajvíz miatt megreked az ásatás Kamuton.
Biróné Ungurean Brigitta közművelődési munkatárs
