Munkácsy élete dokumentumok tükrében (folytatás)

Annál nagyobb gondossággal és pompával szervezte a magyar kormány a nagy temetést, az "utolsó szuperprodukciót", 1900 májusában. Az új Műcsarnokból vitték ki a Kerepesi temetőbe. A ravatalt Fadrusz János, Hegedüs László, Lechner Ödön és Stróbl Alajos tervezte. A Műcsarnok köré kordont vontak, csak belépőjeggyel lehetett látogatni a katafalkot. A temetőben Dessewffy Sándor csanádi püspök celebrálta a gyászmisét. Mint ahogy a nagy temetésen, az 1911. évi szoboravatón is képviseltette magát Békéscsaba városa és folyamatosan tartotta a kapcsolatot Munkácsy özvegyével, Cecile Papier-val. A magyar állam 1904-ben egy 32 darabból álló festménygyűjteményt vett át az özvegytől 210 000 korona értékben, amelynek egy részét életjáradékként fizette. Munkácsyné ajándékba adott át egy 100 000 korona értékű festészeti anyagot.

1910-től kezdték újraértékelni Munkácsy műveit. A berlini Secessionban bemutatott tájképeit, vázlatait magasra értékelte a kritika, a Krisztus-képeket kedvezően fogadták Rómában, majd Budapesten is.
1914-ben megjelent Karl Sedelmeyer reprezentatív Munkácsy-albuma. 1913-ban Feleky Géza adott ki egy érzékeny, finom Munkácsy-könyvet, 1911-ben felavatták Munkácsy emlékszobrát a Kerepesi úti temetőben. A szoborpályázatot ugyan már 1904-ben meghirdették, de nehezen gyűlt össze a pénz. Telcs Ede szobrának elhelyezése megnyugtatta a közvéleményt és Munkácsy rokonságát. Avatóbeszédet Prohászka Ottokár püspök mondott, megjelent József főherceg és kísérete is.

A nagy temetésről, illetve az 1911. évi ünnepi szertartásról kb. 60 fényképet és iratot, nyomtatványt őriz a békéscsabai múzeum. Munkácsyné még jelen volt a szoboravatáson 1911-ben, majd 1915-ben meghalt. Végakaratának megfelelően - ha késve is - Békéscsabára kerültek Munkácsy ereklyéi, amelyek közt nagyszámú tárgyi anyag volt. Személyes használati eszközei szép számmal szerepelnek a múzeum Munkácsy Termében. Itt látható festőállványa és palettája, s néprajzi gyűjteményének egy része. Raktárban őrzik, ill. az 1994 évi jubiláris kiállításon bemutatták néprajzi gyűjteményének legjavát: azokat a népviseleteket, néprajzi tárgyakat, amelyek a magyar népéletből vett zsánerképein megjelentek. A Munkácsy-kultusz jelei: a még életében kapott oklevelek, koszorúk, emlékiratok, s az a több száz koszorúszalag, amelyet a temetésre vittek a magyar közélet, művészeti élet képviselői, a magyar városok (így Békéscsaba) és francia tisztelői, barátai.

A hagyaték értékes darabjai a bizonyítványok, okiratok, leltárak. Különösen az utóbbiak reprezentálják Munkácsy életvitelét, gazdagságát, illetve igényességét. A pénztárnapló legtermékenyebb időszakának anyagi ügyeibe enged betekintést. Havonta vezette kiadásait, bevételeit, évente összesítette francia nyelvű, kézzel írott soraival.

Megtudjuk, hogy 1878-ben 250 00, 1880-ban 100 000, 1881-ben 220 000 frankot utalt át számára Karl Sedelmeyer a Claude Lafontaine bankba. (Ez utóbbi a Krisztus Pilátus előtt ára és a belépőjegyekből való részesedés volt.) 1882-ben 295 750 frank volt a teljes bevétele, 1883-ban 98 500, 1884-ben 125 000 (A Golgota és a budapesti bemutató jegyeiből 20 000 frank). 1885-ben 141 000 frankban részesült, ebből 40 000 volt a Kálvária részlet ára. 1886-ban a Mozart haláláért és tanulmányokért 100 000-et, a Kálvária másik reprodukciójáért 40 000 frankot kapott. Megtudjuk pl., hogy 30 000-et kért a Siralomház reprodukcióért, 20 000-et a Baba látogatóiért, 3-6000-et tájképeiért, 15-15 000-et a Krisztusfej és Pilátus tanulmányért, 25 000-et a Falu hőse reprodukcióért, 25 000-et a Két családért, 23 000-et a Műterembelsőért, 10 000-et ennek kisebb változatáért. Ehhez képest ő 700 frankot fizetett Rippl-Rónainak! 1884-ben 21 000 frankot kapott a Haynald portréért. 1887-ben 1473 888 frankkal zárta a bevételi listát.
Kiadásai között gyakran szerepel festék, festőállvány (ez pl. 280 fr.), s évi több ezer frankos számla antikváriusoknak, műkereskedőknek bútorért, lámpákért, drapériákért, szobrokért, műtárgyakért, amelyek nemcsak berendezési tárgyai, bútorai, többnyire modelljei is voltak. Ugyanez vonatkozik néprajzi gyűjteményére, amelynek jelentős része Békéscsabára került. 1883-ban pl. 256 frankért vett egy magyar kosztümöt, 1885-ben 327 frankért magyar parasztviseletet.