Munkácsy élete dokumentumok tükrében (folytatás)

Barryas szobrásztól 1885-ben 6000, 1887-ben 3000 frank értékben vásárolt. Évente küldött támogatást rokonainak, illetve fedezte utazásaikat. 1879-ben pl. 2000 forintot, azaz 1065 frankot adott Munkácsy-Lieb Emilnek, 1885-ben 2030 forintot, a többi évben 150-1000 forint közti összeget. 1885-86-ban 3000 forintot kapott tőle a Reök család.

Feleségének évi 2-4000 frankot adott a háztartásra, colpachi felújításra (a híres verandára 3600 fr.-t költött 1883-ban). Ugyanekkor 922 fr.-ért vásárolt fotóapparátust, 1195 fr.-ba került az operabérlet. A párizsi Magyar Egyletnek évi 200, majd 500 fr.-t adott, az osztrák szövetségnek 450 fr.-t 1885-ben. Tanítványai, segédei egy-egy alkalommal 204-1500 franknyi összegben részesültek, legtöbbet egykori mesterének fia, Szamossy László kapott, valamint Koroknyay Ottó. Modelljei 200 500 frankot kaptak. 1882 februárjában 7200 frankjába került budapesti utazása. 1885-ben és 1886-ban 1010 000 frankot költött utazásra, az óriás-képek bemutatóin vett részt Európában és Amerikában. Évi 2-4000 frankba került a karlsbadi, majd Lamalou-i gyógyfürdőzés, gyógykezelés. Az 1883-ban készített általános leltárkönyvből elénk tárul az Av. de Villier 53. szám alatti palota teljes berendezése helyiségről helyiségre.

A szalonban kínai vázák, flamand és török szőnyegek mellett magyar fajansz vázák is álltak. A falakon Daubigny és Makart (portré Munkácsynéról) festményei függtek. Szomorú ugyanezeket a tételeket 15 évvel később árverési katalógusban olvasni. Igaza volt Lázár Bélának, aki korán és mohón rendezett árverésnek minősítette ezt. Munkácsyné és Malonyay Dezső kézírásos bejegyzéseiből megtudjuk, hogy a legtöbb Munkácsy-festményt Kleinberger vásárolta meg. 3000 frankot fizetett egy Mozart-tanulmányért, egy kis Alvó nő tanulmányért 960-at, 600 frankért vásárolt egy Holbein iskolából származó Erasmus-portrét, 215 frankért egy olasz kisbronzot. Vevő volt Sedelmeyer is, valamint Bernheim kiadó, Georges Petit. Paul Nadar fényképész bútorokat vásárolt műtermébe. Számtalan tárgy megmaradt, a vételár összege 137 248 frank volt.
A hagyaték tekintélyes részét alkotják a korabeli fényképek. Van ugyan portréfotó Munkácsyról a Magyar Nemzeti Galéria adattárában, a Nemzeti Fényképtárban is, de legtöbb a békéscsabai múzeumban található. A fiatal Munkácsyt Strelisky, Borsos fényképezte Pesten, de ezekből nines eredeti darab itt. Annál több van az 1870-es évektől. Munkácsy a legjobb párizsi, pesti, luxemburgi fényképészeket kereste fel. A fotók egy része műtermi felvétel, a 80-as évektől számtalan fotó készül a szabadban, elsősorban Colpachon. A korai képek kisméretűek, ún. vizitképek, a későbbiek cabinet, ill. souvenir méretűek.

Dióhéjban át kell tekintenünk a fényképezés hőskorát, mert a fotózás Munkácsy művészetében és hagyatékában nagy szerepet játszik. Az 1839-ben J. M. Daguerre által feltalált dagerrotipia csak egy példányban készült. F. Talbot fedezte fel a talbotipiát, amely papírnegatívról sokszorosítható volt. A. Disderi hozta divatba a látogatójegyként alkalmazott 6 x 9 cm-es ún. vizitkártyát, amely elmaradhatatlan kelléke lett a társasági életnek. (Később terjedt el a nagyobbméretű, falra tehető cabinet, ill. souvenir méret.) 1871-ben R. Maddox kezdte alkalmazni az eddigi nehezen megvalósítható nedves eljárás helyett az ún. száraz eljárást. Brómezüst zselatin szárazlemezt használt, amelyet később gyárban állítottak elő. Ez meggyorsította a fényképezést és megkönnyítette a szabadtéri felvételek készítését. A műtermi portréfotók után ekkor terjedtek el a szabadtéri felvételek, az életképek és pillanatképek, majd riportfotók.

Magyarországon először a festők, mérnökök, gyógyszerészek, ötvösök lettek fényképészek. Marastoni Jakab és Mezey Lajos dagerrotipiákat is készített. Egymás után nyitott "fényirdát", fényképész műtermet Borsos József, Simonyi Antal, Strelisky Lipót és Sándor, Koller Károly. Pesti üzleteik látogatottak voltak, kirakatkiállításaik újdonságait jelentették a kosztümös színészfotók és híres emberek fényképei. Már a hatvanas évek végén írtak a lapok Ellinger Ede kirakatáról, az ott látható Munkácsy-arcképről. Ekkor már 280 fényképészműterem volt az országban. A városképek és tájak fotózása a száraz eljárás megjelenése után jött igazán divatba.