Munkácsy élete dokumentumok tükrében (folytatás)
Az
egyesített főváros elsőként választott díszpolgárt Munkácsy Mihály
személyében. Szülővárosa, Munkács már 1880-ban díszpolgárrá választotta
és 1882-ben emléktáblát avatott a március elsejei látogatás emlékére,
amelyet egy fénykép reprezentál.
Budapesten
a Harmónia Társulat egybekapcsolta Liszt Ferenc és Munkácsy ünneplését.
A Hungária dísztermében rendezett lakomán egymás mellé helyezték
Liszt és Munkácsy mellszobrát. Liszt neki ajánlotta 16. Magyar Rapszódiáját,
s bár franciául köszöntötte, mindenki előtt nyilvánvaló volt: a
hangulat és az érzés magyar. Nem véletlenül írta később Zichy Mihály
Székely Bertalannak: "Liszt Ferenc = Munkácsy".
A
felemelő élmények, találkozások között bőven akadt számunkra szokatlan
jelenség is. A Műcsarnok "villanyvilágította nagytermében a
Krisztus-kép előtt folyt le a vacsora, amelyet cigányzene és vidám
társalgás fűszerezett" - írta a Harmónia című lap. Mindenki
igyekezett érdekes jelmezt ölteni: Munkácsy Rubens jelmezében jelent
meg, Cecile, felesége Stuart Máriaként.
Ellinger Ede fényképész Krisztus alakját jelenítette meg, és ő készítette
a felvételeket is. Több oklevél, díszokmány őrzi az 1882. évi ünneplések
emlékét. Munkácsy számára éppolyan fontos volt az aradi, albertirsai
asztalos ipartársulat elismerése, mint Ferenc Józsefé, vagy az Országos
Magyar Képzőművészeti Társulaté. Megőrizte az okleveleket, koszorúkat,
ajándékokat, amelyek tekintélyes része a békéscsabai múzeum tulajdonában
vannak. A fényképek adják vissza leginkább az ünnepségek hangulatát.
A kor ízlésének megfelelően virággirlandokkal, koszorúkkal övezték
szülőházát, amely előtt ott tolong Munkács város apraja-nagyja.
Munkácsy
1881-től szakadatlanul dolgozott a második Krisztus-képen, amelynek
először a Consummatum est (Elvégeztetett) címet adta, később lett
Krisztus a Kálvárián vagy Golgota. Először a farizeus alakja (Megdöbbenve)
lett kész 1882. január 25-én, ezt követte még tizenöt előtanulmány.
Munkáját gyakran meg kellett szakítani, hiszen több bemutatón részt
vett (Bécsben, Budapesten), de utazásait is felhasználta a biblikus
témájú festmények megtekintésére (a bécsi és müncheni képtárakban).
Visszatérve
utazásairól, vagy a Lamalou-i fürdőzésből, türelmetlenül fogott
hozzá a tervezett trilógia második nagy tablójához. "Sietve
írok neked - vetette papírra Cécile-nek 1883 nyarán -, mert egy
Krisztus vár, szeretném már keresztre feszítve látni". Mivel
modellje nem vállalta a "megfeszítést", magát kötötte
fel egy keresztre, így fényképezte le a ház egyik barátja, De Suse.
Munkácsy
sokat bajlódott szerkezeti kérdésekkel, a modellekkel, a kellékekkel.
Hihetetlen, de ez a gyorsan, szinte alla prima hevülettel dolgozó
festő milyen aggályos tudott lenni egy-egy ruha- vagy fegyverrészlet
festésekor. Nem volt elég, hogy könyvből, albumokból tájékozódott,
amit tudott, maga köré gyűjtött eredetiben. Mint Malonyay írta:
"Pazar előkészülettel fogott munkához; egész raktárt gyűjtött
az öltönyök megfestéséhez, a lovas alakokhoz kitömött paripa állott
műtermében. Európa s Amerika sajtója ügyelte, hogy mit csinál. Modelljeit
kapkodva vallatták."
1884.
április 25-én, húsvétkor nyílt meg a szenzációt jelentő tárlat.
Sedelmeyer palotájában, külön a célra emelt pavilonban, egymással
szemben állt a két Krisztus-kép. Sedelmeyer ugyanis visszahozatta
Skóciából a Krisztus Pilátus előttet. A bemutató olyan esemény volt,
hogy Maupassant is megörökítette Szépfiú című regényében.
Ebben az időben Munkácsy a csúcson volt. Bár időnként elhatalmasodott
szem- és idegfájdalma, morfiumot kapott, fürdőbe - többnyire Lamalou-ba
- járt, de lázasan dolgozott és intenzív társasági életet élt. A
80-as években épült fel palotájuk az Avenue de Villiers 53. szám
alatt, amely alkalmas volt estélyek, fogadások rendezésére, nagy
vendégek, mint Liszt Ferenc és Haynald Lajos elszállásolására. Több
száz fotó őrzi a kis- és nagy műterem, a szalon, a pihenőszoba képét,
hangulatát, de szemtanúk, így Justh Zsigmond író, Rippl-Rónai József
festőművész (Munkácsy pártfogoltja), és titkára, Malonyay Dezső
is részletesen leírták a házat. Megemlékezésükből idézünk most.
  
|