|
A szerbek
A görögkeleti vallású battonyai szerb kisközösség a XIX-XX. század fordulóján a település meghatározó gazdasági erejű, autonóm kulturális intézményekkel rendelkező társadalmi rétege volt. Tagjainak tehetősségét - egyebek között - az alföldi (középmagyar) háztípust felváltó, parasztpolgári lakóépületek elterjedése is jelzi.
A szerb házak belvilágát ezidőtájt erőteljesen polgárosult ízlést tükröző, mesteremberek által készített bútorok, tárgyak uralták. Lakáskultúrájuk etnikus sajátosságai a reprezentatív funkciójú tisztaszoba falai között teljesedtek ki. Itt jutottak kitüntetett szerephez a népi vallásosság és kegyesség tárgyai, a pravoszláv szenteket - egyebek között Szent Miklós, Keresztelő Szent Jánost, Szent Czirjéket, Szent Demetert - ábrázoló ikonok, valamint a ház asszonyainak-lányainak ízlését, szorgalmát és tudását egyaránt híven kifejező, pompás gyapjú- és pamutszőttesek. E tekintetben a battonyaiak otthonai a Maros menti szerbekével mutatnak rokon vonásokat.
Az ikon (ikona) a család védőszent-kultuszának legfontosabb tárgya. A szerbek nem ünneplik meg a család tagjainak névnapjait, ehelyett nagy súlyt fektetnek a védőszent napjának (svecar) megünneplésére. Ezen, a rokonság által máig számon tartott napon zenével, énekszóval ünnepelnek a rokoni kapcsolatban álló családok, de szívesen látják és megvendégelik a szomszédot, a váratlan betérőt is.
Az ikont a tisztaszoba hangsúlyos helyén, a párhuzamos elrendezésű ágyak fölött szokás elhelyezni. Az ünnep csúcspontja a család védőszentjét ábrázoló ikon megszentelése. Az elmaradhatatlanul fontos képet a módosabbak nemritkán specialistával festtették meg, a kevésbé tehetősek számára megtette a vásáron beszerezhető, sokszorosítással készült olajnyomat is.
A XX. század derekáig a battonyai szerbek házaiban a len- és kenderfeldolgozás teljes eszközanyagát megtalálhatjuk. Kiemelkedő szakmai színvonalú népi textilművességük a bolti fonalból készült száda (sadi bez) előállításában érte el csúcsát. Ebből a - hagyományosan fehér színű - kelméből készült a battonyai szerbek számos viseleti darabja csakúgy, mint házi textíliáik sora. A leheletvékony háziszőttesből, varrónők által megvarrt viseleti darabok, férfiingek és ingvállak (muske i zenske kosulje) gyakori dísze volt a mellrészen alkalmazott dús hímzés (vez), amelyet - a huszadik század első évtizedeiből fennmaradt darabok tanúsága szerint - arany- vagy ezüstszálból, máskor fehér selyemből készítettek el a hímzőspecialista asszonyok. Ugyanők varrták és díszítették a korán levetett színes női viselet darabjait, a kék vagy bíbor színű, ezüsttel illetve arannyal hímzett, bársonyból készült női főkötőket (kapa). Olykor a gyári szövetből készült selyem fejkendőkre (svilena marama) is került hímzés.
A textília lakásdíszítő funkciója a korai középkortól nyomon követhető hagyományelem. A battonyai szerb gazdaházak többnyire sötétbarna színű bútorai által sugallt hangulatot jótékonyan oldották a fehér házi textíliák: a hímzett, slingelt díszlepedők és asztalterítők (carsav), a függönyök (firanga) és a dísztörülközők (peskir). Ezek a tárgyak megszépítették hétköznapjaikat, ugyanakkor emelték ünnepeik fényét is. A mai napig szokás a templom védőszentjének napján és más ünnepeken a papot, esküvőkön a lakodalmi tisztségek viselőit, a komát (kum) illetve a vőfélyt (stari svat) egy vég vakítóan fehér szádával megajándékozni. A szorgalmas, ugyanakkor pompakedvelő szerbek ünnepi fogatain még a lóra való dísztörülközők (peskir na konje) is előkerültek, jelezvén az esemény fontosságát.
A tehetősek tisztaszobáiban ott díszelgett a bánáti mesterek által kelim technikával készített, színpompás festett gyapjú szőnyeg (cilim), amelyet a huszadik század elején még előszeretettel használtak a díszesen felvetett ágy takarójaként is.
A szerb népi textilkultúra egykori gazdagságára az ezredforduló battonyai szerb családjainak otthonaiban már csak egy-egy, a családi örökségből fennmaradt, nagy becsben álló, szép tárgy emlékeztet.
|
