|
A románság
Békés megyében az ortodox vallású, román anyanyelvű népesség megtelepedése folyamatos volt a török kortól egészen a 19. század végéig. Evlia Cselebi török világutazó az 1660-as években így ír a gyulai románokról: "szorgalmas földművesek és iparkodó szolgálatkész emberek" A betelepülőket kultúrájuk legfőbb alkotóelemei, román anyanyelvük és ortodox vallásuk különböztette meg az itt élő lakosságtól. Szinte letelepedésükkel egy időben - egy-két kivételtől eltekintve - megalapították ortodox egyházukat. Napjainkban a Magyarországi Román Ortodox Püspökséghez tartozó. Egyházközségeik alapítási évének kronologikus sorrendje a következő: Gyula, Kétegyháza, Méhkerék, Sarkadkeresztúr, Battonya, Békés, Békéscsaba, Pusztaottlaka, Csorvás, Elek, Lökösháza. A letelepedéskor Méhkerék volt az egyetlen, csak románok által lakott település. Gyulán, Sarkadkeresztúron, Békésen és Csorváson magyarokkal, Battonyán magyarokkal és szerbekkel, Eleken németekkel, Békéscsabán szlovákokkal éltek együtt.
A Román Ortodox Egyház feladatának tekintette templomok építtetését, felekezeti iskolák megalapítását és működtetését, az egyházi és a világi műveltség hordozójává vált, a XIX. század második felétől kezdődően a művelődés minden területén kisugárzó ereje volt, erőteljes sajtótevékenységet és könyvkiadást indított el. Az egyházi autonómia és önkormányzat - bizonyos határok között - lehetőséget teremtett a művelődési élet átfogó irányítására. A román népesség nemzeti kisebbséghez való tartozása az ortodox egyházhoz, román nyelvű felekezeti iskoláihoz való ragaszkodásában, kultúregyesületei, olvasó-, dal- és színjátszó körei életében való részvételében nyilvánult meg.
A román közösségek a letelepedéskor és az azt követő másfél évszázadban jellegzetes népi kultúrával rendelkeztek. A románok hagyományos paraszti kultúrája a magyarságétól és más nemzetiségekétől eredendően eltérő elemeket tartalmazott. A román néphagyományok közül a méhkeréki és eleki táncok, a pusztaottlakai, méhkeréki és kétegyházi népmesék és a battonyai népszokások a legismertebbek. Számos szokás és hiedelem kötődik a kalendáris ünnepekhez, melyek közül a karácsonyi kolindálást, és kecske maszkos alakoskodást, az újévi termékenység varázslásokat, a vízkereszti házszentelést, a böjti étkezési szokásokat, a Szent Tódor napi varázslásokat, a Szent György napi locsolkodást, a pünkösdi búzaszentelést, a Szent Iván napi jósló eljárásokat érdemes kiemelnünk. Hasonlóan gazdag a családi élet szokásainak hagyományanyaga, különös tekintettel a kisgyermekkel kapcsolatos mágikus eljárásokra, a lakodalmi szokások átmeneti rítusaira, illetőleg a temetkezési szokásokhoz kapcsolódó népköltészeti alkotásokra. Napjainkig sok archaikus vonást őriztek meg a hiedelemvilág bizonyos területei, a hiedelemalakokkal kapcsolatos elbeszélések és a népi gyógyászatban alkalmazott racionális és mágikus eljárások.
A tárgyi kultúra területén belül a románságra jellemző jegyek a népi textíliák alapján mutathatók be a legpregnánsabban, ugyanis a szövés hagyományos módjait, technikáit, és motívumkincsét a legkevésbé befolyásolták külső hatások. A berendezési tárgyak, bútordarabok csak kismértékben őriznek etnikus jegyeket, hiszen a románok is a környező települések vásárain és a helyi mesteremberektől szerezték be általában szerény kivitelezésű bútordarabjaikat. A paraszti lakóháznak nem annyira a bútorzata, mint inkább annak belső elrendezése és díszítő elemei (festett falfelület, textíliák, fényképek, ikonok) kölcsönöztek a házbelsőnek román jelleget. A románok ruházkodását legfőképpen a hajviselet, a pénzfüzér viselete, a ruhadarabok szabása, díszítésmódja, a házilag készült anyagok felhasználása, a fejfedők és a kötény viselési módja különbözteti meg a más nemzetiségűek viseletétől.
A szórványban élő, több mint két évszázados múlttal rendelkező román közösségek identitáshelyzete településenként különböző, hiszen történelmük az adott település történelmi - társadalmi adottságai függvényében alakult, ebből következően az asszimiláció és nyelvvesztés különböző szintjein állnak. A hazai románok Békés megyében őrizték meg legtovább identitásukat, azokon a településeken, ahová nagyobb tömegben telepedtek le, ahol a magyarokon kívül más nemzetiségű lakossággal éltek együtt, illetőleg ahol hosszabb ideig megvoltak az identitás megőrzéséhez nélkülözhetetlen feltételek, a működő egyház és iskola.
|
