Tárlatvezetés az Andy Warhol kiállításban

2019. március 27-én, szerdán 17 órától az Andy Warhol – Ezüst úton a bölcsőtől a …-ig című időszaki kiállításban Gyarmati Gabriella művészettörténész, a tárlat intézményi társkurátora tart szakmai tárlatvezetést az érdeklődők számára. A programra bejelentkezés nem szükséges. Részvételi díj: 1 200 Ft/fő. Mindenkit szeretettel várunk! Közművelődési csoport

Nőnapi koncert a múzeumban

Február 19-én nyílt meg a nagyszabású időszaki kiállítás, Andy Warhol – Ezüst úton a bölcsőtől a …-ig címmel. A tárlathoz Nőnap alkalmából rendhagyó kulturális esemény kapcsolódott. Az érdeklődők Kovács Felícia Flóra, Felysa Az Alföldtől New Yorkig, dalok a közelből és a távolból. Nőnapi Élő Hangképek című produkcióján vehettek részt. A jazz stílusú koncert végig remek…

Utazó múzeum – Képcsinálók évszázada

Rövid időn belül második alkalommal vendégeskedett megyei kulturális intézményben a Munkácsy Mihály Múzeum Utazó múzeum című projektje, ezúttal Képcsinálók évszázada elnevezéssel. Február 28-án a mezőberényi Orlai Petrics Soma Muzeális Gyűjteményben, majd március 5-én Békéscsabán, a Munkácsy Emlékházban lehetett meghallgatni Ván Hajnalka művészettörténész előadását. A szakember beszédében az elmúlt bő száz év festészetét mutatta be, kiemelve…

Március 15-i ünnepi programjaink

A Munkácsy Mihály Múzeum ez évben is ünnepi programokkal készül március 15-e alkalmából. Nemzeti ünnepünkön 14.00-kor veszi kezdetét a Petőfi anzix – Kortárs képzőművészek a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum gyűjteményében című időszaki kiállítás megnyitó rendezvénye a Tégla Teremben, amelyet a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeummal együttműködve 2019. április 14-ig mutat be intézményünk. A tárlat…

Belépődíjak március 15-én

Felhívjuk a tisztelt látogatók figyelmét, hogy március 15-én a Mértankapszula és az aznap 14.00-kor nyíló Petőfi anzix című időszaki kiállítást díjmentesen tekinthetik meg az érdeklődők. Az ingyenesség az Andy Warhol – Ezüst úton a bölcsőtől a …-ig című kiemelt tárlatra azonban nem vonatkozik, a kiállítás tekintetében a szóban forgó napon is az alábbi belépődíjak lesznek…

MUNKA CSALÁD EGYENSÚLY…

Az Egyensúly AE Egyesület és a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. nevében tisztelettel meghívjuk Önt a „MUNKA, CSALÁD, EGYENSÚLY …” című, EFOP-1.2.9-17-2017-00053 azonosítószámú projekt keretében megrendezésre kerülő programra 2019. március 29-én, pénteken 10 órára a Munkácsy Mihály Múzeumba.

Múzeummal a Curie Kémia Emlékversenyen

Múzeummal a Curie Kémia Emlékversenyen Idén is nagy érdeklődés mellett zajlott a Marie Curie-ről elnevezett megyei kémia verseny az Erzsébethelyi Általános Iskolában. A Munkácsy Mihály Múzeum idén is képviseltette magát az eseményen. A rendezvény, 2013 óta az Utazó Múzeum sorozat indító eseménye. A megye különböző településeiről érkező diákok a verseny szünetében ismerkedhettek meg a múzeum…

Munkácsy 175: Békéscsaba – Törökbálint

A békéscsabai múzeum névadója, Munkácsy Mihály festőművész születésének 175. évfordulójára emlékezve mutatta be 2019. február 20-án a Beszéljünk újra Munkácsy Mihályról! című tanulmánykötetét. Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára sajtótájékoztatóját követően dr. Bellák Gábor művészettörténész méltatta a kötetet. A három művészettörténeti tárgyú és egy családtörténeti tanulmányt tartalmazó kiadvány szerkesztője Gyarmati Gabriella művészettörténész…

Szakmai tárlatvezetés az Andy Warhol kiállításban

A Munkácsy Mihály Múzeum Múzsák Termében 2019. február 27-én 9 órától az Andy Warhol – Ezüst úton a bölcsőtől a …-ig című kiállításban zártkörű szakmai tárlatvezetést tartott a múzeum munkatársai számára Gyarmati Gabriella művészettörténész, a kiállítás intézményi társkurátora. A tárlatvezetés során a résztvevők nem csak a kiállított gazdag képzőművészeti anyagot, hanem a tárlat egyik kuriózumát,…