Ars Sacra Fesztivál – A nyitott templomok napja

A Munkácsy Mihály Múzeum 2018-ban ismét csatlakozott a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódó országos programsorozathoz, az Ars Sacra Fesztiválhoz. A rendhagyó városismereti séta folyamán Békéscsaba nevezetes templomait keresték fel a résztvevők dr. Jároli József, a Békés Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa vezetésével. A séta az Evangélikus Nagytemplomtól indult, amely a város legmagasabb temploma a maga 70,5 méteres…

Közművelődési Évadindító a MOKK-kal

2018. szeptember 12-én 14.00 órától került sor az éves Közművelődési Évadnyitóra. A nagyszabású rendezvénynek ezúttal a Munkácsy Mihály Emlékház adott helyet. Az évadnyitó célja, hogy megismertesse az iskolák képviselőit a város kulturális intézményeinek 2018/19. tanévre vonatkozó programkínálatával. A résztvevők a Munkácsy Mihály Múzeum legfontosabb eseményeiről is hallhattak, majd megismerhették a Szentendrei Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási…

A Munkácsy Mihály Múzeum Európa egyik legnagyobb régészeti konferenciáján

2018. szeptember 5. és 8. között tartotta meg az Európai Régészek Szövetsége (European Association of Archaeologists) éves konferenciáját, melynek idén Barcelona adott otthont. Több mint 3000 résztvevőjével a kontinens egyik legnagyobb régészeti konferenciáját sikerült megrendezni az EAA és a Barcelonai Egyetem közös szervezésében, ezért is töltött el bennünket örömmel, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum is…

A Kormányhivatal és a Múzeum ismét együtt dolgozik

A Békés Megyei Kormányhivatal legújabb kezdeményezése, hogy képzőművészeti tárlatok előtt megnyitja auláját. Az intézmény kiállításszervező tevékenységéhez örömmel nyújt segítséget a Munkácsy Mihály Múzeum. 2018. szeptember 27-én, csütörtökön 14 órakor a Békés megyei születésű, Békéscsabához is több szállal kötődő Murányi Teréz festő kiállítását Gyarmati Gabriella, a békéscsabai múzeum művészettörténésze nyitja meg. A rendezvényen közreműködik a KaBoHa…

2018. október 27-én Tortamustra a Munkácsyban !

A Munkácsy Mihály Múzeum a tavalyi évhez hasonlóan, az idei évben is pályázatot hirdet profi cukrászok és sütni szerető amatőrök részére magas díjazással. Pályázni lehet a régi idők süteményeivel, tortáival. A pályázati felhívás és a jelentkezési lap hamarosan letölthető lesz a Munkácsy Mihály Múzeum honlapjáról. Várjuk jelentkezését! Biróné Ungurean Brigitta közművelődési munkatárs

Sajtótájékoztató a Tortamustra rendezvényről

A Munkácsy Mihály Múzeum október 27-én negyedik alkalommal rendezi meg a nagysikerű Tortamustrát, melyre pályázatot hirdet cukrászok és sütni szerető amatőrök számára „Tradíció” tematikában. A 2018. október 8-án, az esemény sajtótájékoztatóján Ando György múzeumigazgató, Kiss Tibor, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere, Bíró Csaba, a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény igazgatója, valamint Sütő Istvánné, a rendezvény háziasszonya tájékoztatták…

Megyenapon a múzeum

Szeptember 1-jén immár harmadik alkalommal vehettek részt az érdeklődők a Békés megyei önkormányzat által szervezett Megyenapon. Az esemény idén is a hagyomány, az érték és a közösség eszméinek jegyében zajlott. Ezen a napon a programok, a fellépők és a bemutatók sokasága mellett gasztronómiai különlegességek is színesítették Békéscsaba főterét. A rendezvény fő célkitűzése a megyében élők…

Ars Sacra Fesztivál- programváltozás

Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül megrendezésre kerülő városismereti sétát Szakál Veronika történész helyett dr. Jároli József, a Békés Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa fogja vezetni. Várunk mindenkit szeretettel!   A nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre! Nagy Anikó– közönségkapcsolati munkatárs

Megnyílt Szolnokon a CsabArt – Békéscsaba művészetének progresszív irányai és eredményei című kiállítás

A nyár utolsó napján, augusztus 31-én, pénteken 15-kor nyílt meg a szolnoki Damjanich János Múzeum Szolnoki Galériájában a szomszédolások sorozat részeként a Békéscsaba művészetét felvonultató tárlat. A progresszív irány, mint tematikus válogatást mutató anyag, a kiállítótér két szintes terében lelt otthonra. Az épület emeleti karzatán városunk művészeti múltjának emlékei sorakoznak, melyek egytől-egyig a Munkácsy Mihály…

Nyitott Templomok Napja

A XII. Ars Sacra Fesztivált idén szeptember 15. és 23. között, a Nyitott Templomok Napját szeptember 15-én rendezik meg országszerte. A Munkácsy Mihály Múzeum ez évben is csatlakozik a rendezvénysorozathoz, amelynek mottója: „Tekints az égre, és lásd meg!” (Jób 35,5). „A fesztivál az Ars Sacra Alapítvány által szervezett, minden év szeptember harmadik hétvégéjétől kilenc napon…